-
Ez az interjú e-mail-en keresztül készül; amikor fölhívtalak, azt mondtad, hogy a hely, ahol laksz, nem nagyon internet barát, a kapcsolat meg-megszakadhat, jobb, ha írásban teszem fel a kérdéseket. Csak ez van a válaszod, választásod mögött, vagy bizonyos értelemben elutasítod a technika legújabb vívmányait?
- Nem, dehogy is utasítom el. Mára ez a létezés egyik alapfeltétele. Nehezen harmonizálok vele, mert az én lelkem nem csak nullákból és egyesekből gazdálkodik, szóval inkább tűröm minden nyűgét, s nyilait. Ha pedig bajba kerülök, a fiamat hívom segítségül.
-
A koronavírus alatt a kényszerű elzártságban az emberi kapcsolatok jórészt az online térben zajlottak. Szerinted ezek mennyire voltak képesek kiváltani a kommunikáció és az emberi érintkezés hagyományos formáit? Egyáltalán te élsz ezekkel a lehetőségekkel, vagy vidéki (viszonylagos) elzártságodban ez a kérdés valójában fel sem merül?
- Szerintem az emberi kapcsolatok próbája zajlott. Úgy hiszem, az bizonyosodott be, hogy még nem vagyunk érettek a Mars-ra költözésre. Még sok XX. századi maradt bennünk. De semmi vész! Néhány évtized, és szépen beletörünk, belegörbülünk a képernyő-létezés mámorába. Itt, az erdőszélen, ahol élek, a kutyáim ebből semmit sem éreztek és az őzeket meg a vaddisznókat sem láttam idegesnek.
-
Az aktualitások diktálta kötelező köröket ezzel meg is futottuk. Most térjünk a lényegre, ami a Balaton. Igazi ismertséged a Balatoni nyár című dal megírásától datálódik, és a tó tematikusan végig ott van munkáidban. Mi az, ami miatt ennyire vonzódsz a tóhoz?
- A szerelem a Balaton iránt megmagyarázhatatlan. Maga a szerelem megmagyarázhatatlan. A Balaton egy érzés, nem pedig egy tó. Be kell vallanom, ez a szerelem nem kölcsönös, a Balaton nem viszonozza. Nem sikerült egy pici házat se vennem és sem rokonom, sem barátom nincs, aki követelné, hogy nyaranta egy hetet mindenképpen töltsek ott. Így aztán néha odaautózóm, belopakodok a Káli medencébe, meg a Tapolcaiba, fölmegyek a fonyódi kettős dombra, vagy a Badacsonyra, és már indulok is haza.
-
Idén voltál már a Balatonban? Egyáltalán a tó számodra egy fürdőző hely, vagy inkább az ihlet forrása?
- Idén még nem voltam. Vírus. De készülök. És nem feltétlenül fürödni. Nekem ott esőben is jó. Beszívom a levegőjét és utána hetekig bent tartom. Ez szokott lenni.
-
A Balatoni nyár után megszületett a Balatoni tél című számod is. Ezt valamiféle fricskának szántad?
- Dehogyis! A telet ugyanannyira szeretem a Balatonnál, mint bármelyik másik évszakot. Az a hangulat utánozhatatlan, leírhatatlan, megunhatatlan és még sorolhatnám a –tatlanokat. De mindez talán hallható is a dalban. Igaz, ritkán játsszák a rádiók, ezért, ha tehetem, minden fellépésemen eljátszom, hogy minél többen tudjanak a létezéséről.
-
Számtalan filmzenét írtál, köztük Tímár Péter kultikus mozijának a Zimmer Ferinek is te voltán a zeneszerzője. Ez aztán vérbeli balatoni történet, a „szoba kiadó” tábla (és a szöveg német megfelelője) akár a Balaton védjegye is lehetne. Benned milyen emlékeket idéz ez a Zimmer Frei-es időszak?
- Annak a filmnek volt más zeneszerzője is, én csak egy dallal vagyok benne, meg talán egy dalszöveggel. Amit kérdezel, az a szocializmus gyengülő időszaka. Már nem vitt be a rendőr, ha nem volt munkahelyem. (Nem volt.) De az M7-es még annyira dübörgött a kerekek alatt, hogy többször is megálltam megnézni, nincs-e defektem. Akkoriban azt mondták, ha tapsra minden építőanyag visszakerülne az útba, ami máshol van, ezer meg ezer víkendház dőlne össze. Persze ez biztos csak rosszindulatú vicc volt. (Nem.)
-
Facebook hozzászólás
Hozzászólás zárolva.