Egy Bródy dal margójára
Védettségi igazolvány, mindennél fontosabb nekem…
A nyolcvanas években született egy dal, a Személyi igazolvány, melyben Bródy János ambivalens viszonyulását énekelte meg a hatósági okmányhoz. Mindenképpen szeretnénk elkerülni az erőszakolt párhuzamokat az oltás után kipostázott védettségi igazolványokkal, de azért talán érdemes visszaidézni a dal néhány sorát. Hallgassunk bele, egy próbát mindenképpen megér.
Jelen írás semmiképpen sem kíván állást foglalni abban a komoly kérdésben, hogy az úgynevezett védettségi igazolványok tulajdonosai milyen plusz jogosítványokkal rendelkezzenek, vagy éppen ne rendelkezzenek a mindennapi életben.
Ez a rövidke jegyzet csupán arra vállalkozik, hogy visszaidézze a múlt azon jeles pillanatát, amikor a szocialista haza polgárainak kötelező jelleggel maguknál kellett hordaniuk egy rendkívül fontos azonosító okmányt, az úgynevezett személyi igazolványt.
A két dokumentum között bármiféle párhuzamot vonni botorság lenne, az azonban mindenképpen figyelemreméltó, hogy Bródy János a nyolcvanas években úgy foglalta dalba ezt a hivatalos okmányt, hogy annak néhány sora (még ha el is vetjük a direkt áthallásokat) valahogy mégiscsak képes megidézni az oltás után kapott igazolványhoz kötődő képzeteinket, az általános hangulatot.
Mert mire is gondolhatnánk akkor, mikor azt halljuk, hogy:
„Személyi igazolvány, mindennél fontosabb nekem.”
Vagy mire is asszociáljunk, ha meghalljuk ezeket a sorokat:
„Személyi igazolvány, van, tehát én létezem,
Személyi igazolvány, az egyetlen igazolvány
mellyel hitelt érdemlően igazolhatom,
hogy azonos vagyok velem.”
Persze lehet, hogy csak én próbálom ezt a kétféle életérzést ilyen erőszakoltan megfeleltetni egymásnak, de ha így is van, azért mindenkinek ajánlom, hogy hallgassák meg a Személyi igazolvány című számot.
Egy próbát mindenképpen megér ezekben félig-meddig karanténos időkben.
Hozzászólás zárolva.