„Az élet előrefelé megy, nem lehet a múltban élni.”
B terv – Mörk Leonóra a változásról
Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor a jól bevált dolgaink már nem működnek, újra kell tervezni őket. Megváltoztatni az irányt, elengedni régi szokásokat, belevágni új tervek megvalósításába. B terv című rovatunkban ismert magyar emberek vallanak a nagy váltásaikról. Ezen a héten Mörk Leonóra, újságíró, író, szerkesztő, fordító mesél nekünk.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?
Már gyerekkoromban sem tárgyakra vágytam, hanem élményekre: eljutni valahová, találkozni valakivel. Ezeknek a vágyaknak a valóra váltása az esetek többségében sikerült is, ezért az vésődött bele az agyamba, hogy ha valamit nagyon szeretnék, és hajlandó vagyok érte erőfeszítéseket tenni, megoldásokon törni a fejem, kockázatot vállalni, kilépni a komfortzónámból, akkor elérhetek olyasmit, amire az emberek többsége esetleg csak legyintene, hogy á, az úgysem sikerülhet! Például a Holdfény szonáta című regényemnek az a jelenete, amikor a főszereplő, Eszter egy jóképű muzsikus kedvéért beszökik a Zeneakadémiára, velem történt meg egyetemista koromban, erre azóta is büszke vagyok. Az a tudás, hogy „meg tudom csinálni, mert ilyet csináltam már korábban” mindig jól jön, amikor egy-egy álmomat meg szeretném valósítani.
Mit tanultál otthon arról, hogyan kell kezelni a változást?
Nem emlékszem, hogy ez nálunk különösebben kiemelt téma lett volna, egyszerűen magától értetődőnek számított, hogy az élet előrefelé megy, nem hátra, és ha változás adódik, akkor ahhoz alkalmazkodni kell, nem lehet a múltban élni.
Az lett belőled, amit a pályaválasztáskor az érettségi idején elterveztél?
Bizonyos értelemben igen. Eredetileg művészettörténész szerettem volna lenni, de arra a szakra abban az évben, amikor én felvételiztem, országosan két, azaz kettő embert vettek fel, és az apukám azt mondta, oké, adjam be nyugodtan oda a jelentkezésemet, viszont két dologgal legyek tisztában. Egy: nem fognak felvenni, ezért találjam ki, milyen munkát akarok végezni a következő évben. Kettő: ha fel is vesznek és diplomát szerzek, számítsak rá, hogy nem a Louvre-ban fogok dolgozni, hanem valószínűleg egy kicsi és ismeretlen hazai múzeumban. Mindezt belátva végül magyar-történelem szakon végeztem, de a téma azóta is érdekel, és a regényeimben sorra felbukkannak műalkotások, ehhez pedig sok művészettörténeti információnak utána kell néznem. A legújabb regényem, a Törött tulipánok a 17. századi Hollandiában, Rembrandt korában játszódik, és az egyik szereplője egy festőművész, az ehhez végzett kutatásokat különösen élveztem.
A szakmai karrieredben hány alkalommal kellett váltanod?
Amikor megkérdezik, mi a foglalkozásom, automatikusan azt válaszolom, hogy újságíró, holott elég régóta regényeket is írok, az első 2009-ben jelent meg. Emellett mindig vigyáztam rá, hogy a főállásom mellett legyenek plusz munkáim is, ami olykor fárasztó volt, de többször is ez mentett meg anyagilag, amikor meglepetésszerűen elbocsájtottak a munkahelyeimről. Ez többször is előfordult, és az első eset akkor is megviselt, ha nagyon hamar találtam új állást. Egészen addig ugyanis azt hittem nagy naivan, hogy ha az ember jól végzi a munkáját, akkor nem válhatnak meg tőle, elvégre a munkahelyünkre azért járunk be, hogy ott jól elvégezzük a munkánkat, nem? Hát, erre mondja azt Gárdonyi, hogy egy illúzióval kevesebb, egy tapasztalattal több.
Hogyan tudtad túltenni magad a magánéleti mélypontokon? Mi az, ami tovább lendített?
A magánéletem hál istennek harmonikus, a mindennapjaimban a legnagyobb stresszt több alkalommal is a feletteseim jelentették. Mivel magát a munkámat mindig szerettem, és meg akartam őrizni, ilyenkor rendre pszichológushoz fordultam, aki tanított különféle technikákat, amelyekkel védekezhettem a rosszindulat ellen, és kezelhettem a számomra pszichésen megterhelő helyzeteket. Az egyik ilyen eljárás nagyon hasonlít a Harry Potterből ismerős módszerhez, amellyel a mumust hatástalanítják: olyan helyzetben kell elképzelni az illetőt, amikor nevetségessé válik, és ha ki tudjuk nevetni, akkor elveszíti a félelmetes voltát. Emellett a pszichológus abban is megerősített, hogy nem velem van a probléma. Szerencsére a pályám során akadtak nagyszerű főnökeim is, akikre szeretettel és tisztelettel lehetett nézni.
Hogyan kezeled idő múlását? Hiszen ez is változás. Ahogy idősödünk, változik a testünk, a gondolkodásmódunk.
Megint csak azt tudom mondani, hogy nincs más hátra, mint előre. Igyekszem egészségesen élni, nem meghízni, nem elveszíteni a mozgékonyságomat. Azt nem állítom, hogy a tükörbe nézve mindig mámoros öröm tölt el, de ahogyan egy kedves kozmetikusom mondta, a gravitáció ellen sajnos nem lehet harcolni. Az én koromban az anyukám már nyugdíjas volt, én azonban úgy vagyok a megállás nélkül kifelé tologatott nyugdíjkorhatárral, mint Achilleusz, aki versenyt fut a teknősbékával: akármilyen gyorsan fut, soha nem fogja utolérni, mert közben a teknősbéka is folyton odébb mozdul. Még szerencse, hogy a munkámat, főképp a regényírást, nagyon élvezem, ezért nem is tervezem abbahagyni.
Mit tanítottál a gyerekednek a változásról? Hogyan nevelted őt, hogy rugalmasan kezelje a nehéz helyzeteket?
A lányom szerencsére nagyon önálló és reziliens lény, ez egyfelől nyilván a személyiségének köszönhető, másfelől azzal hízelgek magamnak, hogy annak is, ahogyan a férjemmel neveltük. A pénzünket két dologra költöttük: az iskoláztatására és arra, hogy élményeket adjunk neki, mert ami a fejedben van, azt senki nem veheti el tőled. Kezdettől fogva idegen nyelvű iskolába járt itthon, utána külföldön egyetemre, rendszeresen vittük utazni, hogy megtanuljon magabiztosan mozogni a világban. Több országban élt már, többször sikeresen módosított pályát, ezért mondom, hogy az élete természetes része az alkalmazkodás. Amúgy a legfontosabb, amit tanítottam neki, hogy soha ne függjön senkitől. Legyen saját neve, munkája, fizetése, bankszámlája, életstratégiája, akkor nem fog kiszolgáltatott helyzetbe kerülni.
Milyen változásokat hozott a Covid járvány az életedben? Hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?
Mivel introvertált személyiség vagyok, a munkámat pedig remekül lehet bárhonnan végezni, a karantén és a home office nem viselt meg igazán. Az új munkaköröm is menedzselhető online, ez sem okoz problémát. Két dolog hiányzott igazán, az utazás és a hangversenyek, de lassan ezek is visszatérnek az életünkbe.
Hosszú idő után május végén jutottam el újra igazi hangversenyre, a Budapesti Fesztiválzenekar játszotta Mozart Requiemjét a koronavírus áldozatainak emlékére. Végig maszkban ültünk, de szerintem ez nem nagy ár azért, hogy végre élő zenét hallhassunk.
Most, hogy megtörtént a nyitás, milyen új lehetőségek jönnek szembe az életedben?
A home office lehetőséget adott arra, hogy a korábbinál rugalmasabban osszam be a munkámat, így időben befejezhettem az új regényemet, aminek a címe Törött tulipánok. Már a nyomdában van, június közepén fog megjelenni. Mivel amúgy is Hollandiában játszódik, nemrégiben elkezdtem hollandul tanulni, erre régóta vágytam már, csak soha nem jutott rá időm. Miután a férjemet vidékre helyezték, ahol a szolgálati lakáshoz egy nagy kert is tartozik, nekiláttam kertészkedni, ami szintén régi vágyam volt. Ezt is kimondottan élvezem, bár az első hagymáink kisujjnyi vékonyak lettek, az első paprikapalántáinkat pedig lelegelték a csigák, újakat kellett ültetnünk. De legalább nyitva áll előttem a fejlődés útja!
A B-terv rovat más interjúit itt olvashatod:
Wolf Kati
Szulák Andrea
Szily Nóra
Hozzászólás zárolva.