„Több lábon kell állni a mai világban”- Szamosi Zsófia a változásról
Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor a jól bevált dolgaink már nem működnek, újra kell tervezni őket. Megváltoztatni az irányt, elengedni régi szokásokat, belevágni új tervek megvalósításába. B terv című rovatunkban ismert magyar emberek vallanak a nagy váltásaikról. Szamosi Zsófia színésznő mesél nekünk.
Szamosi Zsófiát a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm főszereplőjeként láthattuk végigvonulni a vörös szőnyegen. Az Egy nap című magyar filmben szintén főszerepet játszott, a film Szilágyi Zsófia rendezőnek elhozta Cannes-ból a legjobb elsőfilmesnek járó FIPRESCI‑díjat. Zsófia játszott a Vígszínház színpadán, majd közel tíz évig Pintér Béla társulatának tagja volt. Jelenleg szabadúszó, sok időt tölt négyéves gyermekével. A Covid-járványnak köszönhetően elkezdett valami újat tanulni, mert úgy gondolja, a mai világban jó, ha az ember több lábon áll. A mi ez az új szakma? Az interjúból ez is kiderül.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit te szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba? Érzéseidbe? És befolyásolta a felnőtté válásodat?
Az anyukám borzasztóan erős egyéniség volt. Akarata rányomta a bélyegét a gyerekkoromra, sokszor nem történt az, amit szerettem volna. Ez egy alapélmény volt a gyerekkoromban. Mindig jószándék vezérelte, csak nem mindig látta, hogy mi a jó nekem.
Emiatt küzdősebb ember lettél? Vagy inkább könnyen belenyugodsz a megváltoztathatatlanba?
Küzdős ember vagyok, bizonyos helyzetekben elég erősen tudok konfrontálódni. Az a típus vagyok, aki sokáig megpróbálja magában lerendezni a konfliktusokat, aztán viszont, ha robban, akkor abban nincs köszönet. Ilyenkor a végletekig elmegyek az igazamért. Vannak helyzetek, amelyek lebénítanak, mások pedig motiválnak arra, hogy küzdjek. Ez szerintem attól is függ, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyok, mennyi önbizalmam van.
Milyen példákat láttál otthon arról, hogyan kell alkalmazkodni a nehéz helyzetekhez? A szüleid mennyire voltak vállalkozószellemű emberek?
A szüleim kicsi koromban elváltak, anyukámmal és a húgommal hármasban éltünk. Apukámmal hétvégeken találkoztunk. Anyukám a folyamatos változások embere volt. Mindenfélében kipróbálta magát. Színésznő akart lenni, de nem vették fel a főiskolára, aztán mégis színházi ember lett belőle, dramaturgként dolgozott, majd elkezdett rendezni is. Egy ideig, amikor nem volt munkája a színházban ingatlaneladással foglalkozott, később fesztivált szervezett. Gyűjteményt is létrehozott, csinált egy gombamúzeumot. Az egész személyiségére az volt a jellemző, hogy szeret belevágni új dolgokba. Folyamatos változásban volt s mi ebben nőttünk fel. Néha pont a stabilitás hiányzott az életünkből.
Hozzászólás zárolva.