A kutya nemcsak az ember barátja, de egyfajta tükörként is szolgál, ami megmutatja, milyenek is vagyunk valójában. Tornóczky Anita nemcsak a saját bőrén tapasztalja mindezt, amikor hat kutyájával foglalatoskodik otthonában, de másokat is segít a tükörben megjelenő kép értelmezésében. Tanítja a felelősségteljes kutyatartást, védi és menti a kutyákat, segíti a gazdákat.
Ha valaki megkérdezi tőled, mi a foglalkozásod, mit válaszolsz?
Kutyaviselkedés terapeuta és habilitációs(terápiás) kutyakiképző. Ami annyiban nem fedi a valóságot, hogy nem vagyok képzett etológus, de van több, mint 10 év tapasztalatom, ösztönösen közelítek bizonyos problémákhoz és tanultam is hozzá iskolai keretek között itthon és külföldön. Így kialakult ki egy bizonyos látásmódom, ami szerintem nagyon hatékonyan alkalmazható. Az utóbbi években kezdtem humán pszichologiai könyveket is olvasni. Mert a gazdák problémáit látom viszont a kutyákban és sokszor a gazdának kell iránymutatás, a kutya jól “működik” , csak nem vele. Szerencsére egyre nagyobb az igény arra, hogy akinek problémája van a kutyájával szakembert keressen fel. Úgy látom, a kutyatartó társadalom kétpólusú, vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy a kutya normális tagja legyen a családjuknak, s vannak olyan gazdák, akik azt az elvet vallják: a kutyának az udvaron a helye. Az ő esetükben a kutyák viselkedésproblémája nem látszódik, mert nem igen törődnek vele.
Gondolom már gyerekkorodban is vonzódtál az állatokhoz. Volt kutyád?
Velem született defekt az állatok iránti szenvedélyem. Édesapámnak nagyon jó energiája van az állatokkal, nagyon szereti őket. Munkája kapcsán járt olyan házakhoz, ahol klasszikus házőrző kutyák éltek, akik még a kertbe sem engedtek be senkit, csak az édesapámmal tettek kivételt. Valószínűleg tőle örököltem az állatok szeretetét. Gyerekkoromban nem volt kutya a családban, a szüleim életvitele, időbeosztása nem tette lehetővé, hogy felelősségteljesen vállalni tudtak volna egy háziállatot. Ötéves koromtól kezdve, minden évben írtam levelet a Jézuskának és egy kutyát és egy nagyobb fiútestvért kértem karácsonyra. Akkor nem értettem, miért nem kapom meg, de most már abszolút egyetértek a szüleim döntésével. Ők felfogták, hogy ha nekem kutyát adnak ajándékba, nekik kell majd sétáltatni, enni adni, megfelelően tanítani, az állatorvoshoz vinni. Mivel sokat dolgoztak, erre nem lett volna idejük.
Mikor lett meg az első kutyád?
20 éves koromban, az első adandó alkalommal egy véletlen folytán lett egy kutyám. Egy barátomhoz jártam lovagolni, aki rendőr volt és befogadott egy rendőrségnek tenyésztett kiskutyát. Ott nevelgette a tanyáján. Egy németjuhász kutya volt, akit az anyja nem fogadott el, az első másodpercben, amikor találkozott velem, úgy érezte, én vagyok az anyukája. Onnantól kezdve 15 évig velem élt.
A kutyák jó esetben előbb halnak meg, mint a gazdájuk. Nagyon tud fájni, amikor elmennek. Te hogyan élted meg az első kutyád halálát?
Nagyon erős kötődés tud kialakulni a kutya és a gazdája között 15 év alatt. Olyan, mintha az embernek 15 évig lenne egy 2-3 éves gyereke. De míg a gyerek idővel felnő, kevésbé igényli a szabályaidat, a jelenléted, a kutyáknál ez nem így van. Folyamatosan rád van utalva, az életed része. Én sajnos sok kutyámat temettem el, de Berta, így hívták, volt a nagybetűs Kutyám. Egyrészt azért, mert minden szempontból tökéletes kutya volt, másrészt mert az első kutyám volt és egy nagyon különleges viszony alakult ki köztünk. Jól nevelt, szociális kutya volt, de kedves csak velem volt. Az a klasszikus kutyahűség volt jellemző rá, amit a filmekben is láthatunk. Szakadó esőben ült a garázs tetején és nézte az utat, hogy mikor jövök már, pedig bemehetett volna a lakásba is. Volt egy társa is, akit tavaly vesztettem el, ő 19 évesen ment el. Ő egy szálkás tacskó és egy terrier keveréke volt, nagyon jó párost alkottak együtt. Rajtuk tanultam meg kutyázni. Elvesztésük nagyon fájt.
Te is jártál kutyaiskolába velük?
Igen, muszáj volt. Mind a kettő nehéz eset volt. Bertát a rendőrségnek tenyésztették, egy munkavonalas kutya volt, akit, ha nem tanulsz meg lefárasztani, megőrülsz tőle. A másik pedig egy rafkós, alapvetően fájdalom és félelem érzetet nem ismerő kutya, aki arra van kitalálva, hogy a rókára, borzra és egyéb állatokra vadásszon. Kontrollálni ez utóbbit szinte lehetetlen vállalkozás, de mégis meg kellett kísérelni, mivel nagyvárosi környezetben éltek.
A kutyák mit tanítottak neked saját magaddal kapcsolatban? A velük való intenzív munka változtatott-e bármit is a személyiségeden?
Alapvetően nem vagyok egy türelmes ember, de mostanában sokkal jobban figyelek arra, hogy ne veszítsem el a türelmemet. Sokkal előbb észreveszem, ha valami nincs rendben velem, mert a kutyák egyértelmű tükröt tartanak elém. Ha valami nem stimmel velem, azonnal elbillen az egyensúly a falkában. Ha ezt észreveszem, mindent megteszek azért, hogy visszabillenjek, mert az instabilitás mindig a konfliktusok gyökere. Most 6 kutyával élek, de van, amikor 10, most nyáron pedig volt, hogy 17 kutya élt velem. Előfordult, hogy éreztem, hogy nem vagyok aznap elég stabil és megkértem a páromat, hogy menjen el helyettem sétálni az ebekkel.
A párod, hogy bírja ezt az életet? Nem lehet könnyű egy olyan nővel együtt élni, aki 17 kutyát tart otthon. Ő is eleve kutyaimádó, vagy beleszokott a helyzetbe?
Ő gazdasági jogász, abszolút nem ilyen környezetből jött, soha nem volt kutyája. De tudta, hogy velem milyen csomagot kap. Aki nem nyitott az életformámra, meg sem próbál velem ismerkedni. Nyilván ennyi kutyára nem volt felkészülve, amikor megismerkedtünk, akkor 8 saját kutyám volt. Az első randevúnkon belekerült a mély vízbe, a két pitbullom összeverekedett, mondtam neki, hogy ragadja meg az egyik kutya nyakörvét és amikor a kutyák fogást váltottak, széthúztuk őket. Nem rettent meg a feladattól. A visszajáró kutyákat már nagyon szereti, a 10 alatti létszámot ő is elviszi sétálni.
A sétáltatáson kívül, mit csinálsz ilyen sok kutyával? Hogyan és miért kerülnek hozzád a kutyák?
Vannak nálam ideiglenesen befogadott állatok és olyanok is, akik aztán a mentésekből az én kutyáim lettek. Hoznak hozzám viselkedésproblémás kutyákat, akiket máshova nem fogadnak be, ha a gazdák elutaznak. A barátaim is szívesebben hagyják nálam a kutyájukat, mint egy panzióban. A munkám része még, hogy segítek családoknak a kutyaválasztásban, összefésülöm a családtagok igényeit és közösen velük keressük meg az életvitelükhöz és igényeikhez leginkább illő kutyafajt. Olyan családok is felkeresnek, akiknek kölyökkutyájuk van és már az elején szeretnék lefektetni a helyes szabályokat, aminek mentén élik majd az életüket a kutyával. És vannak olyan családok is, ahol már „elromlott” a kutya, és nem tudják, hogy javítsanak rajta. Én nem tudom megváltoztatni a kutya viselkedését, abban tudok segíteni, hogy a gazdival közösen megfejtjük, mi lehet a gazdiban az ok, amire a kutya így reagál.
Ezt is olvasd el!
