Az interjút telefonon készítem vele, így könnyebb volt az időpont egyeztetés a nagyon elfoglalt színésznővel. Míg beszélgetünk, Pokorny Lia felteszi főni az ebédet, az én konyhámban is rotyog már a hétvégi húsleves. Ez az online tér előnye. Mindketten képesek vagyunk megosztani a figyelmünket és igyekszünk minden pillanatot okosan beosztani az életünkben. Ez a hasonlóság megadja az alaphangulatot az interjúhoz, Lia őszintén és hosszasan mesél….
Hogy állsz a Karácsonnyal? Várod már?
Nekem a karácsony az ünnepek ünnepe, imádom. Nagyon sokan álságosnak tartják a karácsonyi ünneplést, azt gondolják, az emberek egész évben marják egymást, miért kellene Szenteste jópofizni és ajándékkal meglepni azokat, akiket nem is szeretnek. Én egész évben szeretem azokat az embereket, akikkel együtt töltöm az ünnepeket. Lelkesen készülök rá, a barátnőimmel már tervezzük, hogy kimegyünk az erdőbe és mindenféle termést gyűjtünk a dekorációhoz. Lassan elkezdjük feldíszíteni az otthonunkat a természetből beszerzett díszekkel.
Lesz időd idén karácsonykor ki is élvezni mindazt, amire már mostantól készülsz?
Igen. Idén az ünnepek alatt nem dolgozom, lesz időm kicsit pihenni. Ilyenkor azt szeretem a legjobban, hogy reggel addig alszunk, ameddig csak akarunk, reggeli után pizsamában visszabújunk még az ágyba olvasni, filmet nézni. Aztán elmegyünk egy nagyot túrázni, annyira csodálatos ilyenkor az erdő, hazatérve pedig bekuckózunk a meleg, feldíszített lakásban.
Rád fér ez a pihenés? Elfáradtál ebben az évben?
Nagyon érdekes évem volt, rengeteget dolgoztam és még covidos is voltam. Bár nem jó dolog betegnek lenni és nem lennék szívesen újra covidos, mégis úgy érzem, ez a betegség transzcendens erővel bírt. Nem mehettem sehova, így volt időm nagyon sok mindent átgondolni magammal kapcsolatban. Nagy találkozás volt önmagammal, átértékeltem az egész életemet. Hálás vagyok, hogy megtörtént ez velem. Ismét bebizonyosodott, hogy minél tudatosabban éli meg az ember a rossz történéseket, annál nagyobb ajándékot hoz ez aztán a jövőben. Miután teljesen meggyógyultam, rengeteg munkám lett. Olyan lehetőségek, örömmunkák jöttek szembe velem, amelyekre nem tudtam nemet mondani.
Melyek voltak ezek az örömmunkák?
A Rózsavölgyi Szalonban egy kétszemélyes darabot mutattuk be Keresztül-kasul címmel, Dicső Dániel rendezésében, akivel életemben először dolgoztam. Hatalmas meglepetés és nagy öröm volt a közös munka számomra. A darabban Király Dani a partnerem, egy nagyon tehetséges kolléga, fantasztikus volt vele játszani. Közben csináltam a „Finom Balaton”-t, ez egy kreatív gasztro-sorozat a YouTube-on. Életemben először próbáltam ki magam riporterként, szuper emberekkel találkozhattam a Balaton környékén. Étteremtulajdonosokkal, séfekkel, borászokkal, pékekkel, akik megértették, hogy miért fontos minőséget létrehozni a vendéglátásban. Aztán végre befejeztem a saját estemet, a LIAisont, ami másfél éve készül, csak a járvány mindig közbeszólt. Augusztus végén elkezdtem forgatni ugyanazzal a rendezővel, producerrel és stábbal, akikkel a Nagykarácsonyt csináltunk. A Nagykarácsonyból átmentünk a Nyugati nyaralásba - ez a film címe – a télből a nyárba.
A Nagykarácsony lesz a nagybetűs karácsonyi film idén év végén. Ha lehet moziba menni, sokan megnézik majd. Szerinted most, a megváltozott világunkban nagyobb szüksége van az embereknek a nevetésre, mint a Covid előtt?
Igen. És nemcsak nevetésre, de szeretetre is. Hiába történt meg nyáron a nyitás, vannak emlékeink arról, milyen is hónapokig bezárkózva élni. Megint a nyakunkon van egy újabb hullám, nagyjából lehet látni, mi vár ránk. Az embereknek kikapcsolódásra van szükségük, hiszen folyamatosan jönnek a rossz hírek a médiából. Muníció, minőségi feltöltődés kell ahhoz, hogy mindezt kibírjuk. Egy jó filmmel gondolatban el tudunk egy kicsit menekülni a kevésbé vonzó valóságból. Olyan jó megmártózni egy olyan mozifilmben, amin sokat lehet nevetni, ugyanakkor megmelenget bennünket. Rádöbbent arra, hogy nem kell olyan sok dolog a boldogsághoz. Hagyjuk az értelmetlen játszmákat, fogjuk meg a kezét annak, aki szeret minket.
Elmondhatsz pár mondatot a szerepedről? Kit játszol benne és mit szerettél ebben a szerepben?
Egy anyukát alakítok, akinek a kisfia egy gyerekkórussal lép fel a karácsonyi vásáron. Elkísérem őt ide és itt megismerkedek valakivel. Azért volt érdekes ebben a filmben játszani, mert a rendező, Tiszeker Dániel nagyon jól vezeti a színészeket. Felüdülés volt számomra mást látni magamból a szerepben, máshonnan töltekezni, mint általában.
Karácsony előtt lesz még egy fontos esemény az életedben. Egy kerek születésnap.
Mondjuk ki bártan, 50 éves leszek. Sokan azt mondják erre, Jézus Máriám, ez már az öregkor! Én viszont életemben most érzem a legjobban magam. Bevallom, bennem is felmerül néha a gondolat, hogy 50 felett megszűnik létezni egy nő, de ilyenkor egy olaszországi élmény jut az eszembe. Két évvel ezelőtt gyönyörű barátnőimmel, akik ugyanúgy el voltak kámpicsorodva, hogy mindjárt 50 évesek lesznek, kint voltunk Olaszországban. Megláttunk egy étterem teraszán egy asztaltársaságot, négy 70 év környéki olasz hölgy ült együtt idős férfiakkal. A nők olyan szépek, magabiztosak voltak, tele élettel. Eszelősen jól néztek ki: a hajuk, a szemüvegük, a piros rúzs a szájukon, minden nagyon rendben volt. Teljes pompájukban élték meg a nőiességüket. A férfiak imádták őket az asztaltársaságuknál éppúgy, mint a pincérek és a járókelők rájuk mosolyogtak. Nálunk ez másképp van, nem tudom, hogy ezt a nők, vagy a férfiak generálják. Úgy látom, hogy a férfiak ijednek meg inkább 50 felett attól, hogy öregszenek és ezért gyorsan egy fiatalabb nőhöz szaladnak. Azt gondolják, így tudják elnyújtani az öregséget és fiatalabbnak érzik magukat. Én nem vagyok hajlandó már egy másodpercig sem energiát adni a gondolatnak, hogy 50 felett kevesebbet érnék. Nem teszem mástól függővé azt, hogy kinek tartom magam, hogy jól érzem-e magam a bőrömben. A nőiségemet, azt, amiért megdolgoztam eddig az életemben. Ha valami mást dob majd az élet, akkor ahhoz kell alkalmazkodnom majd.
A 40 éves születésnaphoz képest, mennyiben más ez a mostani kerek évforduló?
Azt érzem most, hogy megérkeztem. Most jöttem rá, hogy én mindig a „majdban” voltam, és nem a „mostban”. Nincs olyan, hogy majd. Most kell kiélvezni az élet minden pillanatát, nem pedig várni valamire, ami nem is biztos, hogy bekövetkezik. Ha szeretnék valamit elérni a jövőben, élvezem a hozzá vezető utat. Például, ha elhatározom, hogy jövőre a Dolomitokba szeretnék eljutni túrázni, készülök rá, edzek, erősítek és mindezt örömmel teszem. Nem álmodok arról, hogy a Kilimandzsárót másszam meg, mert az egy jóval távolabbi cél. Nem futok előre gondolatban az időben.
Színésznőként is így gondold? Mondjuk ki őszintén, 50 éves kor felett fogynak a jó szerepek a színésznők számára. A fiatal színésznők jobban el vannak kényeztetve mind a színpadon, mind a filmekben. Te is érzed ezt a jelenséget?
Engem ez eddig nem érintett, irreálisan sok dolgom volt idén is. Persze bármikor megtörténhet az ellenkezője. Ha az 50 feletti kolléganőim pályáját nézem, jó páran vannak nálam jóval idősebbek is, akik sokat játszanak. Bár a színházban és a kamera mögött érzem legjobban magam, nem feltétlenül ragaszkodom ahhoz, hogy életem végéig azt csináljam, amit most. Van bennem kíváncsiság, hogy kipróbáljak más dolgokat is.
Ezt is olvasd el!
Még útközben vagyok - Interjú Schell Judittal
