Jim Morrison: a költő, aki a lélekajtót drogokkal tárta szélesre

Köztudott, hogy kábítószer és alkohol végzett a 60-as évek zseniális zenészlegendáival – Jimi Hendrixszel, Janis Joplinnal és Jim Morrisonnal – még harmincéves koruk előtt; azt azonban kevesen tudják, hogy a korszak költői és zenei lázadó mozgalmainak hátterében titkos pszichiátriai drogterjesztő kormányprogram állt.

Nem sokan tudják, hogy az LSD – a 60-as évek pszichedelikus korszakának meghatározó drogja – eredetileg vérkeringés és a légzés serkentőjeként került kifejlesztésre 1943-ban. Az LSD-t a pszichiátria kezdi az 1950-es évektől „gyógyírként” használni mindenre: a skizofréniától a bűnözésig, a szexuális perverziótól az alkoholizmusig. A súlyos mellékhatásokat azonban – mint például pánik, hallucináció, mérgezési tünetek, a személyiség elvesztése vagy születési fogyatékosság – elmulasztják felfedni.

A CIA a hidegháború idején az „MKULTRA Művelet” során kémiai és biológiai szerek előállításával kísérletezik: többek között az LSD alkalmazására pszichiátereket szerződtet, akik gyanútlan embereket – a hadsereg katonáit, a közellátást igénybe vevő drogfüggőket és más civileket – használnak „kísérleti nyulak” gyanánt. A szabadságra vágyó kreatív lelket kíméletlenül eltipró pszichiátriát leplezi le a kultikus mű, a „Száll a kakukk fészkére”, melynek szerzője, Ken Kesey pszichiátriai intézet kisegítő munkásaként mint önkéntes vett részt az MKULTRA programban 1959-ben; ő „testközelből” látta mindazt, amit leírt.

Az 50-es évek végétől a pszichiáterek már tömegesen alkalmazzák az LSD-t: a hollywoodi körökben divatossá válik az, hogy pszichiáterüktől kapják a beavató „utazásos” élményüket – az elsők között volt a neves amerikai színész, Cary Grant.

Hasonló beavatás után Timothy Leary pszichológus lesz az LSD-használat felkapott prédikátora: „Kapcsolj be, hangolj rá, lépj ki!” – hirdeti. Leary azt a hamis filozófiát terjeszti, hogy a hallucinogén élmény az „önfelfedezés”, az „ellazulás” és a „szabaddá válás” eszköze: azon igyekszik, hogy a drog keltette módosult tudatállapotot keleti filozófiákkal hozza összefüggésbe.

Brian Jones, a Rolling Stones zenei és kábítószer-visszaélő „ezermestere” már 1969-ben áldozatul esik a drogoknak; Jimi Hendrix és Janis Joplin – a hippi-korszak e másik két ifjú zenei legendája – 1970-ben; kevesebb, mint egy évvel később drog-túladagolás végez a verseiben magát „Gyíkkirályként” is emlegető Jim Morrisonnal. A közelmúltban Amy Winehouse jutott hasonló sorsra. Az öt muzsikus életében közös a drogfüggőség: a jelentős alkoholfogyasztás, valamint az LSD, a meszkalin és az amfetaminok szedése; végállomásként pedig a heroin…

A párizsi Père-Lachaise temetőben – nagy költő elődök, Apollinaire és Oscar Wilde nyugszanak még itt – valóságos zarándokhely Jim Morrison nyughelye napjainkban is, s mindmáig óriási példányszámban kelnek el a rock-poéta Doors-albumai világszerte. Aki a lélekajtót drogokkal tárta szélesre, hogy az elme ismeretlenjébe felfedező utat tegyen, valójában végül magára zárta az ajtót…

Drog még senkit nem tett tehetségessé; a tehetség velünk születik – a drog viszont fizikailag és szellemileg egyaránt leépít. Az önmegvalósítást elősegítő álca mögött a hippi-kultúra valójában tömeges pszichiátriai emberkísérlet volt, melyet tudatmódosító pszichedelikus szerekkel – kreativitás-ellenes tömegpusztító fegyverekkel – folytattak: s a legnagyobbak nem maradtak meg…