Browsing Tag

zene

Amerika hangja

Különlegesen sokoldalú zongoraművész érkezik hozzánk májusban, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal közös koncerten hallhassa őt a hazai közönség. Az 59 éves Tzimon Barto amerikai zongoraművész, regényíró, költő és filozófus is, és mindezeken…

Dallamokkal az Alzheimer ellen

Már évek óta ismert tény, hogy a zene segíthet az Alzheimer-kór és a demencia tüneteinek enyhítésében. A BBC pedig most létrehozott egy olyan honlapot, ahol a demenciával élő betegek megtalálhatják az általuk szeretett dalokat. Hosszú távon…

Minden idők legjobbjábnak emlékére

Aretha Franklin tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő-dalszerző tiszteletére ad ünnepi koncertet Budapesten a Harlem Gospel kórus vasárnap. Meghitt és csodálatos pillanatokkal hangolódhatunk rá az idei karácsonyra is. Az…

Köd előttem, köd mögöttem

November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban. A wikipedia szerint neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február…

Tanulj meg fiacskám komédiázni!

Mérnökből lett kora legismertebb kuplészerzője. Több mint ezer slágert írt. Ő Zerkovitz Béla, aki ma 70 éve ment el az égi Orfeumba. Mindenki szerette, kedves, egyszerű ember volt, és az előadók a lábai előtt hevertek, hogy eléneklehessék…

Dobó Katának messzire el kellett mennie

Javában zajlanak a Dobó Kata rendezésében készülő romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás utómunkálatai. Ennek fontos állomásaként nemrég kiválasztották a film zeneszerzőjét, aki szimfonikus zenével kísért, a klasszikus hollywoodi filmzenei…

Csak a Nőknek!

Ismered azt az isteni hangulatot, amikor úgy csöppensz bele egy társaságba, hogy úgy érzed: ezer éve ismeritek egymást? Amikor minden napi gondjaidat elfeledve belemerülsz a beszélgetésbe, ízekbe, illatokba? Nem? Pedig a Csak a nőknek klub,…

Gyere táncolj, gyere táncolj még!…

Emlékeztek erre a jó kis Szűts Judit nótára? Roptuk rá a dizsiben! De ez régen volt, most azonban a Let’s groove csapata hív tánca. Nemrég a Szabadás hídon rendeztek közös bulit, és majd nyolcvanan ropták az Earth Wind & Fire "Let's…