Szent szenvedésünk a szerelem!
Sokan úgy gondolják, hogy a szerelem egy betegség, egy abnormális állapot. Talán nem butaság…, aki szerelmes, az mentálisan nem egészen ép.
Egyrészt paranoiás. Fél attól, hogy elveszítheti a másikat, vagy az megcsalja őt, vagy csak simán ráun. Másrészt mániákus, éjjel-nappal a másikra gondol. És ez nem jó, káros!
A szerelem szenvedéssel jár. Ezért sokan tartanak tőle.
Eddig én se értettem miért…Azt hittem, ha egyszer szerelmes leszek mindent rózsa színben fogok látni, boldog leszek. De nem így történt. Félek, rettegek, hogy elveszíthetem, állandóan ő jár a fejemben, és nem tudok másra koncentrálni. Néha utálom ezt az érzést, és meg akarok tőle szabadulni…de nem megy.
Ezáltal érthető, hogy sokan tartanak ettől a nem normális állapottól. Ki nem szeretne normális maradni? De szerintem naivitás azt hinni, hogy ha azt mondod, „nem kell”, akkor elkerül a szerelem. Lehet, hogy egy ideig tudod kontrollálni, hogy ne habarodj bele az arra érdemtelenekbe. Hogy ne menj bele egy felszínes kapcsolatba, hogy aztán bebeszéld magadnak, hogy szerelmes vagy, így megsemmisítve azt a lelkifurdalást, amit egy ilyen, esetleg csak a szexen alapuló kapcsolat okozhat neked.
A szerelmet azonban nem érdekli, hogy te akarod-e. Észre sem veszed, és már itt is van.
Fölösleges azon mélázni, miért is szerelmes az ember, vagy miért pont abba az emberbe. A szerelem nem válogat és nincs miértje.
Az igazi szerelem nem divatfüggő, és nem egy erőltetett, kierőszakolt valami. Az igazi szerelem villámcsapásként lép be az életedbe, ami fájdalommal jár. Szenvedni kell az igazi szerelemért, ami nem könnyű feladat, de ha képes vagy a harcra, elérheted a boldogságot…most én is ezt teszem, és nem adom fel, te se tedd!
Danita
Hozzászólás zárolva.