Operett-estek a Madách Színházban
A nagysikerű júliusi premier után augusztus 3-án és 5-én olyan híres operettekből csendülnek fel részletek, mint a Bál a Savoyban, A víg özvegy, a Bob herceg, A mosoly országa, a Csárdáskirálynő, vagy a Marica grófnő, de emellett érdekes történeteket is megtudhatnak a nézők a művek keletkezéséről és szerzőiről. Így világhírű operettszerzőink: Huszka Jenő, Kálmán Imre, Ábrahám Pál és Lehár Ferenc életébe is bepillanthat a közönség a társulat jóvoltából.
A magyar operett története című est rendezője Kerényi Imre, koreográfusa Molnár Ferenc. A főbb szerepekben Keszei Borit, Pérchy Kornéliát, Csarnóy Zsuzsát, Nyári Zoltánt, Fekete Attilát, Csutka Istvánt, Timkó Esztert, Kautzky Armandot, Ladinek Juditot, Debreczeny Csabát és Weil Róbertet láthatja-hallhatja a közönség. Az esteken a Makláry László által dirigált Budapesti Strauss Zenekar zenél, de a Madách Színház Tánckara is részt vesz a produkcióban.
Hozzászólás zárolva.