A belső, illetve a külső kontrollos személyiség
Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.
A represszió-szenzitizáció kapcsán beszéltem a túláradó szeretet és a „rideg tartás” súlyos következményeiről. Ha úgy képzeljük el ezt a személyiség-dimenziót, mint egy koordináta- rendszer vízszintes tengelyét, akkor a függőleges tengely neve lehetne a belső kontroll – külső kontroll attitűd. Mert míg a vízszintes tengely a „közeledés – távolodás”, erőteljesebben fogalmazva a „szeretet – gyűlölet”, vagyis az érzelmek tengelye, addig a függőleges tengely az „irányítás – önalávetés” dimenzió mentén jellemzi az embereket.
Ez az attitűd is a koragyermekkori élmények alapján alakul ki.
Vannak szülők (rokonok, nevelők, gondozók), akik szinte mindig megteszik azt, amit a gyerek kér. (Ez nem minden esetben szeretetből történik – gondoljunk csak az ún. „hideg – engedékeny” szülő-típusra, aki csak azért „enged” a gyereknek /is/, hogy az hagyja már békén.) Nos, ha a gyerek következetesen azt tapasztalhatja, hogy kielégül kompetencia-igénye: hatékonynak érezheti magát, mert rendre megteheti azt, amit akar, akkor kialakulhat benne az a meggyőződés, hogy belülről kontrollálni képes az események menetét.
A belső kontroll (a továbbiakban: Bk) attitűd pozitívan hat az érzékelésre, az észlelésre, a kitartásra, az igénynívóra és a teljesítmény-motivációra, valamint – ami cikkünk szempontjából kitüntetetten fontos – a szorongásra.
A Bk-os ember ugyanis feladat-helyzetben a korábbi sikerekre emlékezhet vissza, valamint – pozitív énképe alapján – az tudatosul benne, hogy tökéletesen bízhat önmagában; hogy kitartó; hogy tárgyilagosan mérte fel a helyzetet; hogy képes hatékonyan fellépni; és hogy nem túl könnyű, de nem is megoldhatatlan a feladat – éppen neki való.
Ennek átélése következtében egyfajta feldobottság, kellemes, könnyű izgalom (az éppen a jó teljesítményhez szükséges és elégséges „lámpaláz”) és a flow-állapot járja át: egy olyan áramlás, lebegés, amelyben úgy érzi, hogy nemcsak a cselekvő ő, hanem maga a cselekvés is, sőt: a cselekvés tárgya is… („Énbelőlem esik az eső, engem pólyál be az eső, s magam vagyok az áztató és növesztő eső.”)
Hozzászólás zárolva.