A hagyományok és kísérletek embere: Polgár Zoltán

30 éve 25 évesen érkezett Villányba. Szőlész-borász diplomával a zsebében, kevés tapasztalattal, de hivatástudatában reménykedve, az Állami Gazdaságban kezdett dolgozni, borászként. S éppen 15 éve, hogy Polgár Zoltán feleségével, a kertészmérnök Katalinnal megalapította első saját vállalkozását. A mára már komoly birtokká terebélyesedett Polgár Pincészet még mindig igazi családi vállalkozás: a szülők mellett a két felnőtt „gyerek”, a szőlész-borásznak tanult ifjú Zoltán, és a vendéglátóipari főiskolát végzett „kis” Kata aktívan is részt vesz a munkamegosztásban. Polgár Zoltán és Katalin lelkes és önzetlen elindítói, szervezői és résztvevői számos olyan kezdeményezésnek, mely nem csupán a villányi borvidék, hanem a magyar bor régi hírnevének méltó visszaállítását segítheti. Polgár Zoltánt a Magyar Borakadémia, a borászokból, gasztronómusokból, szakújságírókból álló kétfordulós szavazás alapján 1996-ban az Év Bortermelőjének választotta.

Három évtized minden eseményét nem lehet egy riportba besűríteni. Melyek voltak számodra a legfontosabb állomások, események, sorsfordító döntések?

–         Valóban hosszú volt az út az első kis szőlőterülettől a mai 46 hektárig, az első villánykövesdi pincétől a mostani pincékig Kövesden és Villányban. Az első, legfontosabb döntés az volt, hogy itt telepszünk le. Kati, akivel még a Kertészeti Egyetemen szerettünk egymásba, egy évvel utánam érkezett. Én ugyan baranyai születésű vagyok, de Kati messzebbről érkezett. De mindkettőnket megfogott a táj szépsége. Azt is rögtön elhatároztuk, hogy lesz saját kis szőlőnk, és pincénk, ahol a főállás mellett elkezdünk saját borral foglalkozni. A gyerekek már ebbe születtek bele, s velük együtt dolgoztunk tovább a szőlőben és a pincében. Aztán elvittük megmutatni első borainkat a hazai éttermeseknek. Tetszettek nekik, és bíztattak minket. 1990 sorsfordító volt számunkra is. A céggel együtt megszűnt az állásom, és lehetett már földet, szőlőt is vásárolni. 8-9 hektárra tettünk szert, ami nagy érték volt akkor. Nem volt Villányban, magánkézben ekkora területe senkinek. Így végképp elindítottuk az önálló vállalkozást. Addigra már volt egy kis ismertségünk, egyre több lett a munka a szőlőben, a borászatban és a vendégekkel a pincében. Így Kati is otthagyta az állását. 1993: a stuttgarti IGA kertészeti világkiállítás. Gere Attiláékkal mi képviseltük a magyar szőlő- és borkultúrát. A külföldieknek is tetszett, amit bemutattunk. Megerősített minket abban, hogy jó úton járunk. Még ugyanabban az évben egy dél-afrikai szakmai út rádöbbentett, nagy léptékben kell fejleszteni, s főleg technológiában. Így belevágtunk. A bevételből minden lehetséges forintot visszaforgatva, és hitelekkel, pályázatokon nyert pénzzel újabb pincéket vásároltunk Villánykövesden, majd Villányban felépítettük az új borászati központot, megvettük és kialakítottuk a Bortrezor pincét, panziót építettünk. S közben újabb és újabb területeket vásároltunk, telepítettünk, fejlesztettük a szőlőültetvényeket is. Mellette jöttek az első nagy sikerek. Az 1995-ös országos borverseny, ahol az 5 nevezett borunkból 4 aranyérmet nyert. 1996, az Év Bortermelője cím. A rangos nemzetközi versenyeken Bordeaux-ban, Brüsszelben nyert díjak. Ezek mindig megerősítenek a megszállottságomban. És folyton építkezünk, bővítünk, fejlesztünk: új pinceágat a boroknak, vendégfogadó tereket a pincékben, konyhát a Bortrezor pincéhez. Bővíteni szeretnénk a panziót is, és a központi pincében is vannak még elképzeléseim.