A represszor és a szenzitizátor személyiség

Elismerem, sok olvasót joggal zavarnak az idegen szavak. Ám esetünkben is az a helyzet, hogy ha lefordítom ezt a két szót, azzal nem leszünk „okosabbak”, mivel az egyik „elfojtó”, a másik meg „érzékenyített”, ha szóról szóra fordítom – de a személyiség-típus jelzőjeként nem ez a jelentésük.

Magát a jelentést pedig most is csak magyarázni lehet: egy szó helyett több mondattal. Nézzük tehát most csak az első szó jelentését. 1. A represszor (a továbbiakban: r-) olyan személyiség, aki az érzelmileg negatív, veszélyes, fenyegető ingereket csak az észlelési küszöbnél lényegesen magasabb erő, intenzitás esetén képes észlelni, amikor szinte kiabál az inger, hogy vegyék már észre.

Az illető tehát az ilyen, és csak az ilyen ingerek észlelését hárítja, késlelteti – s ez a represszor szó szerinti fordításából („elfojtó”) nem tűnik ki.

Mindannyian közlekedünk – nézzünk innen egy példát. Bent ülök egy kocsiban, az anyós ülésen. Látom, hogy pirosra vált a lámpa. Már teljes erőből nyomom a nem-létező fékpedált, de a vezető lába még mindig a gázon. – Piros a lámpa! – kiáltom, mire a vezető vészfékezéssel megáll. Ugyanez a helyzet, ha az előttünk haladó jármű féklámpája gyullad ki, ha lelép a járdáról a gyalogos, felemeli jobb karját a kereszteződésben a rendőr, stb.: a mi emberünk csak az utolsó pillanatban vagy még akkor sem (!) reagál.

És azt mondja, sőt: leteszi a főesküt, hogy nem látta azt, ami már üvöltött. S ami félelmetes: kísérletek igazolják, hogy igazat mondott – tényleg nem látta. (A bíróság ítéletében akceptálja is a szakértő véleményét, de ugyan e vélemény alapján eltiltja a járművezetéstől emberünket, ha bizonyítást nyert, hogy r-személyiség.)

Sajnos, további rossz híreim vannak: a represszorságot nem hagyhatjuk az autóban. Az ilyen ember az interperszonális (személyközi) kapcsolataiban, a munkában, a közéletben is ilyen: ami számára érzelmileg (ez a kulcs-szó!) negatív, veszélyes, fenyegető, azt egyáltalán nem, vagy csak súlyosan megkésve veszi észre.