Cserhalmi a fény ösvényein jár, de társulathoz nem tartozik
Cserhalmi György: „A régi Nemzetiben jó volt tagnak lenni. Erről a mostaniról nem tudom, milyen. Csak magáról az épületről. Arról meg nagyon rossz a véleményem…”
Pár hónappal később, már vele, a Vígszínház öltözőjében. A fiait kereső Égeont játssza Eszenyi Enikő rendezésében, a Tévedések vígjátékában. „Régi arcom eltűnt, a hangom elkopott? Lehetséges az, hogy ennyire más vagyok?” – tűnődik az előadás egyik fontos jelenetében. Nem tűnt el a régi arc, s a hang sem változott.
Legfeljebb ott legbelül valami. Csendesebbek lettek az indulatai. Mérhetetlen robbanások, lelki tűzhányók helyett finoman kitett kérdőjelek. Ez ő. Az Európai Filmunió életműdíjasa egy meglehetősen furcsa évad végén, amikor csak egyetlen színpadi alakításáról beszélhet, s az sem főszerep.
Két jelenete van Égeonnak az előadásban. A történet legelején és a legvégén. De attól, hogy ön játssza, mindkét jelenetnek súlya van. Mégis azt kell hogy mondjam, összességében kis szerep.
Még annál is kisebb. Valamivel kisebb egy szerepnél. Sokan biztos úgy gondolják: „Pont jó neki!”
Pont jó? Nem hiszem, hogy pont ekkorára vágyott.
Ha nem lenne nagyon hivalkodó a mondat, merném mondani… de tudod, mit? Merem! Mindenkinek ajánlok egy ilyen szerepet, aki időnként olyan helyzetbe kerül, mint amilyenben most én leledzem. Gőg ellen nagyszerű. De már az is gőg, hogy erre gondolok, ezért vissza is vonom a mondatot. Bizonyos dolgokat nem ért meg az ember, egyszerűen képtelen felfogni, ezért elkezd furcsán viselkedni. Nekem erre a szerepre semmiféle szükségem nem volt. Aztán belesodródtam. Ma már nem örülök annak, hogy elvállaltam. Egyáltalán. Van ennek egy olyan alapvető oka, amiről nem szívesen beszélek. Azt gondolom, értenék ugyan sokan, de a kollégáimról nem feltételezem, hogy bármiféle értés egy ilyen magyarázkodás kapcsán felmerül bennük. Ismerem én jól a pályatársaimat. Kellőképpen megette a fene a cinizmusukat. A sok pengét látva pedig csak azt tudom mondani: ne köszörüljenek, maradjanak úgy, ahogy vannak.
De miért bánta meg, hogy elvállalta a szerepet? Itt egy csomó fiatal, akik mélységes tisztelettel fogadják minden rezzenését, ahogy ezzel a két jelenettel velük van. Látom az arcukon, mekkora öröm számukra, hogy emberi s művészi nagysága fényében fürödhetnek.
Hozzászólás zárolva.