A nő és a karrier: „A munkalógia jelenség”
„Munkaológia.” Első olvasatra furcsa szóösszetétel. Hogyan válhat a munka mákonnyá, minden hiányosságunkért és megvalósulatlan vágyainkért kárpótlást nyújtó szerré? Sokan tették már fel ezt a kérdést. Elsőnek H. Freudenberger 1974-ben. Vizsgálták azóta szociológusok, pszichiáterek, pszichológusok. Egy biztos: elsősorban a magasan képzett diplomásokat fenyegeti a munkához való viszony fokozatos torzulása, melyet a szakirodalom „Munkaológia”, majd annak folyományaként fellépő Burnout szindrómának, magyarul kiégésnek nevez. Nagy kérdés, hogy megelőzhető-e és hogyan ez a személyiségtorzító folyamat.
A „munkaológia” jelenség
A munkaológia nem egyik napról a másikra alakul ki. Viszonylag hosszú folyamat eredménye. Szerepet kap benne a ma kortünetként megjelenő társadalmi elismerés és a siker korai elérésének nyomása. Régebben a felnőttkor delelőjét tartották annak az életkornak, amikor az addigi tanulás, tapasztalat megalapozta, hogy az egyén alkalmassá váljon a magasabb munkahorizont átlátására, átfogására és arra, hogy nemcsak a munkaismeret, hanem az emberismeret révén vezetői státust érjen el. A tudás, a munka és a státus folyamatos és hierarchikus építkezése volt a kívánatos.
Napjainkban egyre inkább új kritériumok tapinthatóak ki. A fiatal felnőttkor végére (30-as évek első fele) majdhogynem kötelező a középfelső vezetői status elérése, különben a sikertelenség, a megrekedtség érzete (vádja és önvádja) áll elő.
Ennek, hogy a kezdő diplomás fiatal megfeleljen ezeknek az új és újabb elvárásoknak erejét megfeszítve kell megfelelnie. Ez az erőfeszítés különösen a diplomás nőket sújtja, őket ugyanis plusz nyomasztja, hogy a kívánt státuszt lehetőleg még a gyermekvállalás (felső életkor határ, 35 év) előtt érje el. Ez nem teljesíthető másképp, csak a munka, a teljesítmény és a eredmény hajszolásán keresztül. Ahhoz, hogy ez teljesíthető legyen szeretni és élvezni „kell” a munkát, mint az élet legbiztosabb és legfőbb, jó közérzetet biztosító élményét. Szeretni és élvezni „kell” a munkahely által biztosított lehetőségeket. Szeretni és jóban „kell” lenni a kollégákkal, főnökökkel, munkatársakkal.
Az élet egyre jobban beszűkül. Középpontba a munka, a munkahely és a munkatársak kerülnek. Az ebbe a spirálba bekerülő szinte észre sem veszi, hogy lassan más témája sincs, mint a munkája. Azoknak az embereknek a társaságát keresi, akiket azonos kérdések foglalkoztatnak. Igyekszik érzelmi és gondolati szinten „kiküszöbölni” minden felesleges terhet, gondot, problémát. Értelmi és érzelmi energiáit egyre inkább a munka felé összpontosítja.
Hozzászólás zárolva.