A testi fejlődés szimbolikája

Önmagáért nem sokat tud tenni a magzat, teljesen az anyja életétől függ az élete. A méhlepény megszűri a káros dolgokat, amire szüksége van, azt megkapja. Ha olyan anyagra van szüksége, amit a táplálékból nem tud megszerezni, azt kivonja az anyja testéből. Nemcsak a gyerek befolyásolja az anyát, például olyasmihez csinál neki étvágyat, amit addig inkább elkerült, hanem az is nyilvánvaló, hogy ami iránt az anya előszeretettel viseltetik, az később megmutatkozik a gyermek hajlamaiban.

Sokszor tapasztalhatjuk, hogy az ember magzati állapotában sem passzív. Elsőnek a füle alakul ki, érzékeli a hangulatváltozást, átveszi az anyja állapotát, reagál a külső zajokra. A magzatvíz rezgéséből a mozgást is érzékeli. Ő maga csendben van, a magzatvíz megszűri, tompítja a külső zajokat. Bizonyosan az is döntő szerepet játszik, hogy az anya mennyire tudatosan avatja be a gyereket közös életükbe, hiszen a magzat még teljesen egynek éli meg magát vele, az érzeteivel és az érzéseivel. Az az anya, aki nem vesz tudomást a terhességről és tovább éli a megszokott életét, anélkül, hogy a gyerekre sokat gondolna, messzemenően kirekeszti a kicsit a közös élményekből. Az ily módon kirekesztett gyerekeknek a méhen belüli élményvilágra kell magukat korlátozniuk, ők az anyának csak az erősebb hangulati ingadozásait észlelik, és csupán azokat a dolgokat, amelyek közvetlenül rájuk vonatkoznak. A még meg nem született magzathoz, csakúgy, mint az újszülötthöz és a kisgyermekhez, az út mindenekelőtt az érzéseken keresztül vezet.

Egy rosszat tehet a magzat: nem jól mozog, s a köldökzsinór rátekeredhet a nyakára, vagy rosszul helyezkedik el, s problémái vannak a születésnél. A természetes folyamatoknak van kiszolgáltatva – pozitívan és negatívan. Fantasztikus energiakészlete van, erő és energia koncentrálás: egy parányi sejtből 3-4 kilogrammosra nő.

Szimbolikus áttétel: Az életben hasonló helyzetek hasonló együttjárást hoznak. Ha valaki szeretne újjászületni, vissza kell mennie a magzati (regressziós) szintre, amely akkor hasznos, amikor nagy bajban van az ember. Tudósok feltételezik, hogy e korai időszakban, az anyaméhben alakítjuk ki azt a későbbi fejlődésünk számára döntő alapérzést, amelyet ősbizalomnak nevezünk. Ha ezt a korai szakaszt fenyegetettség árnyékolja be, nem alakulhat ki ez az alapérzés, és alighanem az egész életen át hiányozni fog. Valójában semmi sem pótolhatja. Későbbi életünkben külső intézkedésekkel a legjobb esetben is csak hevenyészve tudjuk kompenzálni a hiányát. Teljesítményeivel bebiztosíthatja magát az ember, és ez önbizalmat adhat, de az ősbiztonságnak csak a látszatát keltheti, végső soron nem pótolhatja azt. Ilyenkor a legelemibb szintre kell visszamenni, hogy élni tudjon az ember. Hasonló helyzetek: a barlang, föld mélye, tenger (amely nem más, mint a magzatvíz). Ha a tenger hangját hallgatjuk, ez szintén a regressziót segíti elő. Ha valaki kimerül, elvonul a világtól, összehúzza magát, bebújik a takaró alá. Bezárt, ingermentes környezetre van szüksége, de van kontaktusa a külvilággal. A barlang a mélylélektanban a múltat jelképezi, a magzati élményeket, a tudatalattit.