Horváth Charlie

Azt mondja, ritka szerencse, mennyire megtalálták egymást a szövegíró Horváth Attilával, mert ő valóban ilyen – idegen a nagyvilágban, ahol évtizedekig zenélt és idegen egy kicsit otthon is, ahová a kilencvenes években tért vissza. Negyvenéves elmúlt, amikor szólóénekesként a csúcsra ért, és ma már nincs olyan magyar zenehallgató, aki ne ismerné fel azonnal érces, markáns hangját. Charlie március 22-én Dunaszerdahelyen és 23-án Érsekújvárban lép fel az ElóKoncert szervezésében.

-Kamarakoncertre vagy nagy zenekari kíséretre számítsanak a nézők?

-Öttagú zenekarral megyek, ez a szám épp megfelel a helyszínek adottságainak. Nagyon várom már, mert utoljára 1996-ban volt koncertem Pozsonyban, a magyarországi koncertjeimre viszont rendszeresen átjártak Szlovákiából is. Most belekóstolunk működik-e ez a hangulat odaát is, és ha igen, bármikor jöhet a folytatás. Remélem, ezekbe a fellépésekbe senki semmit nem fog belemagyarázni, mert ősszel jártam Romániában és amiatt kaptam néhány politikai élű támadást. Nem is értem miért, mert nem az a fajta vagyok, aki politikai megfontolásból énekel itt vagy ott. A dalaim sem olyanok, de úgy látszik egyesek nem bírják ki, hogy ne keressenek mindenben hátsó szándékokat. Ezek után már tényleg meggondolom, mit vállalok, mert ha van valaki, aki sokat szenvedett ebben az országban, akkor én ezt elmondhatom magamról. Ötvenhét éves vagyok, ebből húsz évet külföldön éltem és negyvenéves elmúltam, amikor újrakezdtem a pályámat. Mindenért nagyon megküzdöttem és kimondottan sértőnek találom, ha egyesek ezt a munkát akarják kétségbe vonni.

-Nyilván nem azért ment külföldre, mert otthon nem tudott volna labdába rúgni, hiszen az Olympia majd a Generál zenekarnak is komoly rajongótábora volt a hatvanas-hetvenes években.

-Soha nem voltam sikertelen ember, mi hatalmas koncerteket adtunk azokban az időkben is, amikor még ezer élő zenekar játszott szerte az országban, a művelődési házakban és ifjúsági parkokban. Nem csak én, hanem az összes többi kollégám is azért tudott zenésszé érni, mert minden nap játszottunk – nem voltak Megasztár műsorok, amelyekben pár hét alatt megcsináltak volna bennünket, mi csak magunkra számíthattunk. Volt olyan öt-hat évem a Generállal, amikor világturnét lehetett volna szervezni velünk, olyan színvonalon zenéltünk, de az egyik kollégának bevonták az útlevelét és nem mehettünk sehová. Nagyon nehéz volt kitörni, de itt érvényesülni is, mert az állami lemezkiadó csak bizonyos zenekarokat preferált és azok ezer órát tölthettek a stúdióban egy lemez készítésével, míg a Generál csak ötven órát kapott. Közben én még a Generál előtt két és fél évre kimentem az Olympiával Afrikába – Egyiptomban, a Perzsa-öböl országaiban, Bejrútban és Irakban zenéltünk az általában európai és amerikai üzletemberek által lakott szállodákban. Nagyon nagy külföldi repertoárunk volt, nem kimondottan slágerlistás dalokból, hanem olyan értékes szerzeményekből, amelyeket még ma is játszanak a vendéglátós zenekarok.