Önmagunk kedvéért legyünk jobbak

Tegnap este megnéztem egyik kedvenc filmemet a tévében, a címe: Lesz ez még így se! Még mindig itt cseng a fülemben. A filmben van egy mondat, mely az egyik legszebb bók, melyet hallottam. Jack Nicholson, aki egy kényszeres viselkedésű karaktert alakít, mondja Helen Huntnak: „Miattad akarok jobb ember lenni!” Gyönyörű nem?
Nekem is volt már hasonló érzésem, viszont, ha mögé nézünk, akkor valami sántít. Valószínűleg jó motiváció a filmben egy olyan embernek, mint a főszereplő, vagy akár bárkinek hasonló szituációban. Viszont annál erősebb motivációja nem lehet senkinek, hogy ÖNMAGA akar megváltozni, másként fogalmazva, önmagáért akar megváltozni.
Bármilyen viselkedés megváltoztatásának első és egyik legfontosabb tényezője, hogy az illető maga akarjon változni.
Sok kapcsolat kezdődik úgy, hogy mondjuk a hölgy beleszeret egy férfiba, látja a hibáját és magában úgy gondolkodik: Szeretem őt, bár ez, meg az nem tetszik, de majd megváltoztatom. NEM LEHET! Egyrészről halálra van ítélve a dolog, mert senkit nem lehet akarata ellenére megváltoztatni, másrészről pedig, ha én abba az emberbe szerettem bele, és mindjárt meg akarom változtatni, akkor ez a szeretet nem feltétel nélküli. És ha még meg is tudnám változtatni, biztos, hogy tetszene a végeredmény? Biztos, hogy azt az embert is szeretném?
Ha valakit tényleg szeretek, akkor jobb dolog őt úgy elfogadni, ahogy van, tolerálva a különbségeket és elfogadva a másikat. Ha a másik folyamatosan azt érzi, hogy meg akarom változtatni, akkor ezzel egy kényszerpályára küldtem őt, az lesz az élménye, hogy nem vagyok jó így, nem lesz túlságosan OK érzése, és nincs tere arra, hogy változzon. Ha a másik azt érzi, hogy kövér és fogynia KELL, akkor védelemből még fog magára kilókat pakolni, és a folyamatos bizonytalanság miatt depresszív is lesz a hangulata, míg ha azt érzi, hogy én őt így is szeretem, akkor saját akaratából akar majd lefogyni és a biztonság érzése erre módot is ad neki.
Ugyanez vonatkozik a pontatlan munkatárs, a szenvedélybeteg partner, és a rosszul tanuló, vagy drogproblémákkal küszködő kamasz esetére is.
Ha visszatérünk aUgyanez vonatkozik a pontatlan munkatárs, a szenvedélybeteg partner, és a rosszul tanuló, vagy drogproblémákkal küszködő kamasz esetére is.
kiindulási ponthoz, akkor egy párkapcsolatban az elején kell egy döntést hoznom, hogy el tudom Vele képzelni a kapcsolatot ÍGY is, vagy nem. Ha nem, akkor ne vágjunk bele, mert az arra irányuló erőfeszítéseink, hogy megváltoztassuk Őt, kudarcba fognak fulladni, és a kapcsolatot is megmérgezik. Tehát inkább hagyjuk Őt olyannak maradni, amilyen volt, amikor beleszerettünk. Ha ebben a biztonságos érzésben élhet, akkor majd úgyis miattunk akar majd jobb ember lenni.