A stílus nem megvásárolható.

#img4#Nem volt sem túl gazdag, sem túl eszes, de a talán már tízéves zakója és nem sokkal fiatalabb nadrágja a tökéletesre vasalt ingével és a gyönyörűen kötött nyakkendőjével – mindez, mondjuk, klasszikus angol ízlésvilágban – úgy állt rajta, hogy minden más jellemzője eltörpült emellett.
Buena Vista Social Club – Ibrahim Ferrer barátai. Mind, mind hatvanon, sőt talán hetvenen is felül. Megjelennek a színpadon, és még játszani sem kezdenek, mégis kisugároznak valamit. Elegánsak? A legújabb divat szerint öltöznek? Nem, talán a 60-as évek magyar és ki tudja, mely évtized kubai divatja szerint. De stílusuk – és itt nem a zenéjük stílusáról van szó – lenyűgöző.
Természetes. A stílus természetes kell legyen. Csak akkor stílus. Más esetben legfeljebb majmolás.
Hányszor látjuk ezt a szórakoztató iparban. Amikor nemcsak a sikeres zenei stílust próbálják többen lemásolni egy zenekarról, hanem viselkedési módját, öltözködését is. Vagy a máshol sikeres tv-műsor másolói igyekszenek mindent átvenni. A másik műsorvezető öltözködési, beszéd- és egyéb stílusjegyeit.
Barátok és barátnők egyformán öltöznek, festik a hajukat, járnak, beszélnek, viselkednek. Mintha testvérek lennének. Sőt testvéreknél is jobban. A „követő” másolja a „dominánst”. És a végén azt hiszi, ő már mindig is ilyen volt, és a másikkal csak ezután találkozott.
Csak egy stílus lehet?
Dehogy!
Mit szólnánk, ha tizenhárom éves fiúgyermekünk egyszer csak sötétszürke öltönybe, fehér ingbe, fekete cipőbe bújna, és így indulna iskolába. Vagy nem hinnénk el, hogy iskolába megy, vagy kérdezés nélkül ágyba dugnánk, és elkezdenénk adagolni belé a Kalmopyrint. Térdig lógó nadrág, kifűzött sportcipő és hasonló stílusjegyek. Ez a mi fiunk! Az öltönyöst vigye valaki más!
Persze nagyapát is nehéz lenne elképzelni térdig lógó nadrágban és kikötött cipőben. De egy angol úriember öltözékében megjelenő „barátot” is rövid úton padlóra küldenék a VIII. kerület kisebbségi képviselői éppúgy, mint a vastag aranylánccal és végtelenségig hidrogénezett hajú cicababákkal felszerelkezett „műkopaszok” vagy a Fradi B-közép.
Az ősembernek nem volt stílusa? Nyilván volt olyan, amelyik elegánsan megkopogtatta a mamut bal hátsó lábát, csak ezután vágta fejbe (többször is…). Majd a tűz mellett némileg kevésbé csámcsogott a többieknél.
De beszélhetnénk más korok stílusairól is, amelyek nyilván mindig a saját környezetükben érvényesültek csak igazán stílusként. Más korba áttéve akár szélsőséges stílustalanságnak tűnhetnének.
Mégiscsak igaz a vicc poénja: „…viselni kell tudni.” Hiszen mennyivel jobb egy kétszázezer forintos öltöny viselőjének stílusa, amikor csillagos autója ablakán kipöcköli elszívott cigarettája csikkjét, vagy séta közben keze folyamatosan barátnője hátsóján köröz, mondjuk a fent említett bármely csoport egy másképp öltöző tagjánál, aki viszont nem dohányzik az autójában, barátnőjét pedig jobbjába karolva vezeti az utcán.
Tehát ezt sem lehet megvenni.
Pech.
Megtanulni viszont lehet. És ha sikerült megtanulni, akkor talán már „megvenni” is érdemes azokat a külsőségeket, amelyek saját (!) stílusomhoz a leginkább illeszkednek. A divat részét – a stílust nem.