Zsebkendő? Az meg minek?

A középkorban egyes kolostorokban a szerzeteseknek kötelességük volt izzadságtörlőt tartani arcuk tisztítására, ennek azonban semmi köze nem volt a zsebkendő fogalmához. Egyszerűen nem éltek vele. Ungerothen Menyhért breslaui polgár 1490-ben Anna lánya kelengyéjéhez adott a többi között 10 törülközőt, 10 ágyterítőt, 10 asztalkendőt, de zsebkendőre Anna kisasszonynak nem volt szüksége, talán nem is tudott vele bánni. A középkori képeken a halottat sirató férfiak ruhájuk végével, a nők fejkendőjükkel törlik könnyeiket.

A 15. század legvégén találunk végre említést a zsebkendőről, és Rotterdami Erasmus már illetlennek tartja, hogy valaki ruhájával törölte az orrát. Tulajdonképpen az olaszok hozták be a zsebkendő divatját, s az általuk fazolettónak nevezett zsebkendő többé-kevésbé átalakítva ezen a néven volt ismeretes hosszú ideig.

Henneberg Henrik gróf 1520-ban egy ilyen keszkenőért nem kevesebb, mint 1000 forintot adott. A század második felében azonban a spanyol divattal együtt elterjedt a zsebkendő is. 1557-ben egy előkelő ember hagyatékában nyolc zsebkendőt találtak, ami bizonyosan nagy pazarlás lehetett. Később, különösen az előkelő nőket ritkán festették le nélküle. Mint minden divatos dologban, ebben is nagy volt a fényűzés. A lehető legfinomabb hímzések, csipkék, arany, ezüst és gyöngyök nem hiányozhattak a zsebkendőről. Inkább csecsebecse volt, mint használati tárgy, és a hatóságnak, mely ez időben mindenféle luxus ellen felemelte szavát, nagy gondja volt megszabni, hogya társadalmi rendfokozatok szerint mennyibe kerülhetnek. A drezdai tanács még 1595-ben is határozottan eltiltja a köznépnek, hogy zsebkendőt használjon, vagy azt menyasszonyi ajándékul adja.

A zsebkendők gyors elterjedését, a divat szeszélyén kívül némileg magyarázza az a körülmény is, hogy a nők ebbe rejtették el a szépítőszereiket. A 17. században új, hatalmas szövetségese támadt: a dohány. IX. Károly francia királynak a főfájás ellen hathatós szerül ajánlották a burnótozást, s ez idő óta ennek divatja nagyon elterjedt, és természetesen vele együtt szaporodtak a zsebkendők is. A 17. században már valóságos zsebkendő-irodalom is kialakult. Költeményeket, színpadi jeleneteket, életszabályokat, minden elképzelhető dolgot nyomtattak rá. Érdekes divat terjedt el a 19. század elején: a nők a szájukat takarták el vele. Ezt a divatot I. Napóleon felesége hozta be, akinek meglehetősen csúnya fogai voltak.