Már megszelidítettelek…Az enyém vagy!

 A legszebb, s az ember életének kiteljesedése szempontjából a legfontosabb érzésről van szó, melynek lényegéhez elválaszthatatlanul hozzá van kapcsolva: a boldogság, a harmónia, a szépség, az öröm, a felelősség.Igen, a „felelősség”.A „Kis herceg” is tisztában volt vele. Vajon tudjuk, mi az igazi szeretet? Vagy csak úgy csinálunk, mint ha tudnánk? Pedig Jézus mindent elmondott róla. Mindhiába?

Mert ha tudnánk, mi a „szeretet” lényege, biztosan kevesebb boldogtalan, magányos, félelemben élő, napjait örömtelenségben eltöltő ember élne a földön. S ha tudnánk, mi a szeretet és a felelősség között az összefüggés, biztosan egyre kevesebben várnánk el a másiktól, hogy kapjunk tőle szeretetet, ahelyett, hogy mi adnánk, mégpedig számolatlanul, dekázás nélkül. Mert a felelősségérzet miatt megtanítanánk szeretteinket is szeretni, segítenénk nekik megszabadulni boldogtalanságuk okától, s figyelnénk másokra, nem csak magunkra.

Korunk emberére gyakran mondják, joggal, hogy egoista. Csak a saját életének komfortosabbá tételével törődik, hajszolja a sikerélményt, az anyagi javakat, a siker és boldogság külsődleges jegyeivel ékesíti magát fel, elfedve lelki nyomorúságát. Nem törődik a másikkal, úgy gondolja, hogy nincs köze a szűk családján kívül senkihez. Nem figyelünk arra, hogy saját érdekeink érvényesítése érdekében ki másnak és milyen irányban keresztezzük a boldogulását. Mi közünk hozzá. Embertelen, önző világunkra hivatkozunk, a farkastörvény ideája mögé bújunk, s könnyű igazolásokat találunk arra, miért vagyunk közömbösek mások fájdalmával, tehetetlenségével, nyomorúságával, balszerencséjével szemben. S miért ártunk a másiknak, holott ugyannyi energiával még segíthetnénk is neki.

A „szeretet” megélése és gyakorlása a szűk családon belülre korlátozódik. Ám az ego ott is megteszi a magáét. A kisajátító, az adást feltételekhez kötő, a zsaroló, az elvárásokkal megspékelt szeretet inkább jellemző a családi otthon falain belül is, mint az önzetlen, egymásra figyelő, a másik érdekeit előbbre helyező szeretet. Mert minek köszönhető a sok válás, a kihűlt kapcsolatok, a gyűlöletté fajuló szerelmi viszonyokban vergődő embertömegek, a lelkileg megnyomorított gyereke tömege, a gyerekkori lelki stresszektől felnőtt korban is szenvedők egyre növekvő tábora? Gyakran úgy szeretünk, hogy szeretteink ettől szenvednek. De még gyakrabban nem szeretünk, mert szeretetünk kimutatását feltételekhez kötjük. Elvárásokkal vagyunk társunkkal szemben, s ha azokat az nem képes teljesíteni, szeretetlenné válunk, s szenvedünk az önsajnálattól.