Az egyedüllét anatómiája

Az egyedüllét nem magány. Pontosabban az a fajta egyedüllét, amit az ember maga választ, nem a magány pejoratív értelmű alfajába tartozik. Ilyenkor van alkalmunk elrendezni azokat a gondolatokat, amik a nap során – munkahelyen, iskolában, baráti-családi körben – csak felsejlenek, nem fogalmazódnak meg konkrétan, így benyomások, érzelmek formájában élnek bennünk.

Ez a legtöbb benyomás esetében jól is van így, viszont akadnak olyan motívumok napjaink során, amik felett nem szabad csak úgy átsiklanunk. A jelentős, de végiggondolatlan események megemésztetlenül tovább élnek bennünk, és gyújtópontjai lehetnek olyan szituációknak, melyeket nem tudunk helyesen kezelni.

Ezért egy-egy nehéz nap után nem feltétlenül jó választás az aktív kikapcsolódás valamelyik válfaja. A nappali megfeszített munkát ilyenkor felváltja a mulatozás nyüzsgő, ricsajgó zsivaja, de ez ugyanúgy nem ad igazi enyhülést az elgyötört idegeknek, mint a munka, és, lévén társaságban vagyunk, nincs alkalmunk kicsit "magunkba szállni".

Ha spórolunk időt arra, hogy elrendezzük magunkban a felhalmozódott gondolat-csírákat, sokkal sikeresebben vághatunk neki a teljes embert igénylő feladatoknak. Tisztán látásra, és ezáltal helyes döntésekre tehetünk szert, ha a szabadidőnkben a munkával, emberekkel kapcsolatos problémákat nem söpörjük félre azzal a meggondolással, hogy ezek a dolgok ütik a pihenés fogalmát. Ugyanis akkor tudunk igazán lazítani, ha nemcsak magunkra erőltetjük a nyugalmat egy könyv vagy egy film segítségével, hanem tisztába rakjuk a pszichikumunkat.

Ez a tudatalatti kényszer jelentkezik akkor, ha hulla fáradtságunk ellenére nem tudunk elaludni. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, az, hogy nem hergeljük magunkat olyan gondolatokkal, hogy "te jó isten, holnap hétkor kelek, aludnom kell", hanem egyszerűen hagyjuk, hogy az agyunk úgy működjön, ahogy neki jól esik. Ne akarjuk alvással megerőszakolni, ha egyszer valami tisztázatlanul kavarog benne! Ezzel, mégha másnap kicsit fáradtan is ébredünk, rengeteg energiát takarítunk meg, hiszen a letisztázott, végiggondolt dolgokat mindig könnyebb kezelni, mint azokat, melyekkel kapcsolatban gondolatainkat elfojtjuk.