Miért bántjuk meg azokat, akiket a legjobban szeretünk?

Ahogy a szavak elhagyják a szánkat, abban a pillanatban megbánjuk, amit mondtunk. Az egyik legfontosabb alapszabály mindennemű emberi kapcsolatban, hogy gondolkodjunk, mielőtt megszólalnánk.

Vegyük például, hogy egy közös nyaralás után a férj és a feleség is magára szed némi súlyfölösleget. A férj elkezd lejárni a kondi terembe és a harmadik alkalom után eldicsekszik a teljesítményével: "Képzeld drágám, ma már 10 percet tudtam tekerni a szobabiciklin. "Össz-vissz 10 percet? Nem gondoltam, hogy ilyen rossz formában vagy!" – érkezik a feleség válasza, csípőből. Csak akkor kapcsol, hogy milyen gonosz volt, amikor már késő. Az egészben az az érdekes, hogy szívből szereti a párját és esze ágában sem volt a lelkébe gázolni.

A válasza nem jelenti azt, hogy nem szereti, csupán elmulasztotta átgondolni a mondandóját. Hasonlóan bántó dolgokat mondat az emberrel a kimerültség a rossz hangulat vagy a stressz-helyzet. A nők és a férfiak egyformán vétkesek abban, hogy meggondolatlanságokat mondanak.

Ne feledjük, hogy a bántás bántást szül, és bizonyára a másik is tudna olyasmit mondani, amivel nekünk fájdalmat okoz.

Mielőtt válaszolnánk, gondoljunk arra, milyen hatást váltanak ki szavaink a másikban. Gyakran éppen azokat bántjuk meg azzal, hogy meggondolatlan dolgokat mondunk, akiket a legjobban szeretünk.

Hogy elkerülhessük a kellemetlen szituációkat, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy a megfelelő szavakat készülünk kimondani, gondoljuk át gyorsan a következőket:

–          A megjegyzésem hozzá fog valamit adni érdemben a beszélgetéshez?

–          A válaszom közelebb hoz a beszélgetőpartneremhez?

–          Szeretném-e az ő helyében ezt a választ hallani?

És végül, de nem utolsó sorban: nem muszáj mindenáron érvényre juttatni a véleményünket – rengeteg konfliktust elkerülhetnénk, ha válasz helyett inkább mosolyognánk egy kedveset.