Nem akarjuk a valóságot!
Lehet pótcselekvés egy kapcsolat, ha csak azért megyünk bele, hogy ne legyünk egyedül. Lehet az a munka, ha nem szeretjük igazán, csak azért vállaljuk, hogy ne halljunk éhen. Pótcselekvésekből egy egész életet fel lehet építeni, ha nem akarjuk megélni a valódit.
Nehezen álltam ma neki a munkának. Miután eldöntöttem, hogy a pótcselekvésekről fogok írni, és felírtam a címet, a world dokumentum órákon keresztül üresen tátongott. Én ezalatt telefonáltam, persze minden különösebb cél és ok nélkül. Amikor a tizedik rég nem látott ismerős számát pötyögtem be, akivel nem is akartam beszélni igazán, döbbentem rá, hogy folyamatosan „pótcselekszek” ahelyett, hogy dolgoznék.
Most értettem meg, hogy az emberek miért imádnak telefonálgatni a munkahelyükön. Ha nem megy a meló, kell valami, amire azt lehet mondani, hogy „na még egy…ez az utolsó…már csak ez, és aztán…”. Az evés és a TV-zés is profi „alibik”. Tulajdonképpen minden válhat pótcselekvéssé, ha nem önmagáért, hanem valami helyett csináljuk.
Lehet pótcselekvés egy kapcsolat, ha csak azért megyünk bele, hogy ne legyünk egyedül. Lehet az a munka, ha nem szeretjük igazán, csak azért vállaljuk, hogy ne halljunk éhen. Lehet akár egy beszélgetés is, ha csak azért jártatjuk a szánkat, hogy ne legyen csend, vagy egy utazás, ha nem az új világ meghódítása a cél, csak a menekülés. Pótcselekvésekből egy egész életet fel lehet építeni, ha nem akarjuk megélni a valódit.
Látszólag kisebb dolgokban is gyakran felüti a fejét. Ezerrel rágom a körmöm, mert kultúrember lévén nincs rá mód, hogy kiordítsam magamból a feszültséget – hát kirágom. Az áttanult éjszaka után kipúposodó hamutartó se a feneketlen nikotinhiányról tesz tanúbizonyságot…minimális mozdulatsorok (rágyújt, beszív, kifúj, hamuz, elnyom) gondoskodnak az egy helyben töltött 12 óra alatt a fizikai létezés illúziójáról.
„..növeli, ki elfödi a bajt…” – hát ez a pótcselekvésekre 100 százalékig igaz. Úgy kúsznak rá mindennapi cselekedeteinkre mint valami toldalék, egy képző a szótőre, ami bár megváltoztatja a tett „szófaját”, de az eredendő okot nem irtja ki. Nem feltétlenül jobb valaki mellett magányosnak lenni, mint egyedül…
„Ön fojtja, vagy kompenzálja?” Ki így, ki úgy, de a „fojtók” népes táborának létszükséglete a pótcselekvés. Hazugságokból összeeszkábálni egy életet, hogy ki lehessen rakni a kirakatba, miközben a valódit még magunk elől is eldugjuk nem egészséges, de szokványos dolog…
Hozzászólás zárolva.