„Csak te nem tudsz gyereket szülni nekem!”
Kicsi sarki bolt, délután fél öt körül. Megint a szokásos kenyér és túró rudi adagért lépünk csak be a séta után, aztán hosszasan tipródunk a szűk helyen a pénztár előtt. Még nem is sejtjük, milyen kínos pillanatok részeseivé válunk hamarosan…
A várakozás közben szóba elegyedünk a boltossal, jól ismerjük egymást már régóta, hiszen idejárunk nap mint nap- kérdezget a lányom lábáról, mert látja a gipszet. Hiába, no. Ez a nagyváros is kisváros, belakható, beélhető hamar. De ott egye a fene, jó is ez!
Aztán egyszer csak kivágódik az ajtó, és egy tagbaszakadt szoláriumbarna férfiú próbálja magát bepréselni az aprócska helyen, miközben maga mögött vonszolja ropilábú feleségét. A nő gyönyörűen felékszerezve, szintén barnán, kifogástalan sminkkel és ruhában. Olyan valószerűtlenül vékony, hogy félő, eltörik a lába.
Végig a figyelem középpontjában maradva, tesznek egy kört, majd mindenki elé bevágódva unottan várakoznak. A várakozás pedig úgy tűnik szép lassan világra hozza a feszültséget. A férfi pár perc múlva már vadul forgatja az újságos állványt, és hevesen mutogat a feleségnek a színes bulvárlapok sokaságára:
„Ennek is gyereke született. Ez is most babázott le. A rohadt k… életbe! Minden nyikhaj sztárocskának van egy büdös kölke, csak te nem tudsz gyereket szülni nekem.”
Egy pár másodpercig néma csönd, mintha nehezen hinnénk el, amit hallottunk. Idővel persze beindulnak a szokásos emberi rekaciók: ki lesüti a szemét, ki a földet nézni, ki meg jobbra-balra tekereg.
Dorka hangja aztán váratlanul megtöri a csöndet: „Anya,mit csinál a bácsi? Miért dühös?”
Naná, hogy leblokkol az agyam, és semmi válasz nem jut eszembe, inkább kezébe nyomok egy túró rudit, és továbbterelem.
Az asszony pont előttünk áll, idegesen kotorászik a pénztárcájában, el is ejt pár aprót, miközben a férfi ráförmed, hogy ne szerencsétlenkedjen már annyit.
Kínosan érzem magam. Mondanék valamit, de mégsem. Félek is, meg persze az illem, és egyébként is, hogy jövök én ahhoz, hogy nyilvános ítélőbíraként beszóljak egy nálam több fejjel magasabb, ijesztőre maszkírozott pasasnak.
Utánuk lépünk ki az ajtón. A bolt előtt megtorpanok: gyönyörű, luxusautó parkíroz az utcasarkon, a lehető legrosszabb helyen (a forgalmat finoman szólva akadályozva). A férfi a legnagyobb nyugalommal száll be a volán mögé, kezében villogtatva márkás cigarettáját. Még hátraszól a nőnek, hogy gyorsítsa már fel csigatempóját, majd az ajtócsukódás után rátapos a gázra.
Hozzászólás zárolva.