Igen, nem vagyok ok. De miért!?

A bűntudat olyan, mint egy vadászkutya, csak követni kell és rátalálunk a rókalyukra.

Mint ez történelmileg is köztudott, az első emberpár, azzal kezdte földi pályafutását, hogy ki lett zavarva a Paradicsomból. Azóta Ádám verejtékezik munka közben, Éva fájdalommal szül. Az első testvérpár sem akart lemaradni, Káin bélyege ott villog azóta is a Gyilkoson. 

Folytathatnánk a sort. Vízözön, Bábel tornya, Ninive, Aranyborjú… Az egész történet nem egyéb, mint menekülés, küszködés a Törvényekkel, Egymással, Önmagunkkal.

Főként Önmagunkkal. Ezen belül is a bűntudatunkkal. Ha nem lenne, élnénk, mint hal a vízben, vagy mint Marci hevesen. Vagy mint Marci a vízben. De van. És azért van, mert bűnösök vagyunk. Eleve így születünk. Fájdalmat okozunk a mamának, féltékenységet a papának, testvérnek. De ha nem, akkor is. Rögtön az elején megkapjuk kisebb-nagyobb csomagokban, hogy mit nem szabad. És ha megtesszük, ha azok próbálnánk lenni, akik valójában vagyunk, jön a bünti. Büntetést pedig a bűnös érdemel.

Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? Hogy születhetett ez a gyerekjáték? Nem nehéz kitalálni.

A bűntudat elleni gyermeklázadás formájaként. Hogy bagatellizáljuk életünk keresztjét.

Mert, hogy életünk a zálog, ami szüleink, nevelőink kezében volt. Az az életünk, amely eredendően bűntelennek indult. Csak közben rányomódott a matrica. Anyu matricája, amikor nem akartuk megenni a tejbepapit, apu matricája, amikor szétüvöltöttük fogzás miatt az éjszakáját, az óvó néni matricája, amikor bepisiltünk a csendes pihenő alatt stb.

Ennyi matricával egész életünket végigutazhatjuk. Megállás nélkül.

A bűntudat garancia rá, hogy ne legyen nyugtunk. Hogy sivatagi vándorként keressük az oázist, az enyhet adót, ahol végre nem perzsel, nem éget, nem lüktet, nem hajt, ostoroz valami titokzatos, rejtélyes erő. A bűntudat. Amely árnyékként követ mindenhová. Ha nem lenne bűntudat ki kéne találni. Mert tökéletes biztonsággal jelzi, hogy nem vagyunk önmagunk. Hogy nem azok vagyunk, akik lehetnénk. Hogy nem tudjuk, kik is vagyunk valójában.