Életforma.hu

Egyéb

A legjobb játékok babáknak

A gyermekek a játék során fedezik fel a világot, ismerik meg a környezetüket és saját magukat is. Közben megtanulják kifejezni az érzelmeiket, feldolgozzák az élményeiket, az őket ért külső ingereket. Minden játék fejleszt valamit, akár lelkileg, akár fizikailag, de mindegyik segítségükre van a fejlődésben.

Rengeteg játékszer között válogathatunk, amikor vásárolunk a gyerekeinknek, de biztos, hogy jó, ha nagyon sokat birtokolhatnak? Valójában nem, mert egy idő után azt sem tudják, melyikhez nyúljanak. Ha mégis sikerül túlzásba esni a mennyiség szempontjából, akkor osszuk csoportokra, és mindig csak 1-2 típus legyen elöl. 

De mi a helyzet a minőséggel? Milyen játékkal teszünk jót? A mindent tudó fejlesztő valóban jó hatással van rájuk? Szerintünk minél egyszerűbb egy játék, annál jobb. Visszafogott holland dizájn jellemzi a Little Dutch játékok minden egyes darabját, amelyek gondtalan élményt biztosítanak a legkisebbeknek. 

Az egyszerűség utat nyit a fantáziának és a kreativitásnak

Minél inkább kidolgozott egy játék, illetve az általa nyújtott inger, minél inkább túl van technikázva az élmény, a gyereknek annál kevesebb a lehetősége arra, hogy a saját fantáziáját használja. 

A képzelőerő és a kreativitás lehetősége eltűnik a túlságosan sok mindent adó és tudó játék miatt. A teljesen készen kapott és szabályozott impulzusok egyáltalán nem fejlesztenek semmit, csak visszahúznak. Pont ezért is válnak hamar unalmassá a kisgyermek számára, hiszen nem tud velük mit kezdeni, csak azt az egy dolgot, amire ki lett találva. 

Gyakorlatilag ugyanaz a képlet, mint abban a témakörben, hogy vajon olvassunk-e a gyereknek, vagy nézze a mesét tévében. Ha hallja, olyannak képzeli, amilyennek csak akarja, fejlődik a fantáziája ezáltal, de ha filmen nézi, azzal már nincs lehetősége mit kezdeni. 

A tanya világa jelenik meg a játékokban

A Little Dutch termékei hosszú ideig lekötik a kicsiket, mert elképesztően megmozgatják a fantáziájukat. Kiváló minőségű anyagokból készülnek, amiről a Ministudió üzletében személyesen is meggyőződhetünk. Ráadásul a natúr, lágy színek kifejezetten kellemes külsőt varázsolnak nekik, amiket a babák is imádnak. 

Bájos, vidéki életérzést tükröz a Little Dutch Farm kollekció minden egyes darabja. Valahányat a tanyasi élet, az ottani eszközök, a farmon élő állatok ihlették. Játékbabák, fa játékok, plüssök, zenélő körforgó, de még különféle babakiegészítők is megtalálhatók ebben a gyönyörű összeállításban. 

Kizárólag magas minőségben!

Mindannyian a legjobbat szeretnénk gyermekeinknek, ehhez hozzátartoznak a színvonalas játékok is, azonban az is fontos, hogy biztonságosak is legyenek. Elengedhetetlen, hogy megbízható forgalmazótól származó termékeket vásároljunk számukra, akik ügyelnek a szabványokra is. 

A jó minőség a kicsik védelmét garantálja, de az eszköz tartósságát és strapabíróságát is előrevetíti. Ha jól választottunk játékot a gyermek számára, akkor egy ideig nagy igénybevételnek lesz kitéve. Ezt pedig bírnia kell, hiszen máskülönben gyorsan elmúlhat az öröme. 


Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.
6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is

6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is 

Amikor elutazol pár napra, a gondolataid jó esetben már az úton járnak, nem azon, hogy vajon minden rendben van-e otthon.
Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát

Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát 

Sokak számára a mozgás még mindig egy kipipálandó feladat.
Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be

Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be 

Egy hosszú nap után az ember nem gondolkodni akar, hanem megérkezni.
Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is

Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is 

Sokan a grillezést kizárólag a nyári hónapokhoz kötik, pedig a hideg időszak is kiváló lehetőségeket rejt a kerti sütögetés szerelmeseinek.
Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak?

Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak? 

Apák napja, június harmadik vasárnapja, remek lehetőség arra, hogy kifejezd szereteted és megbecsülésed a család fontos férfitagjaival szemben.
Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort?

Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort? 

  Amikor a nappali berendezésére gondolsz, a megfelelő szekrénysor kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ez a helyszín, ahol pihenünk és társasági életet élünk, így a bútoroknak nemcsak funkcionálisnak, hanem esztétikusnak is kell lenniük.
A CBD olajok típusai

A CBD olajok típusai 

Manapság igen sokan választják a CBD olajat terápiás készítményként az egészségügyi problémáikra.
A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük

A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük 

A motorsportban a fékrendszer elengedhetetlen tartozék, ami a járművek és a versenyzők biztonságát hivatott megőrizni.