Életforma.hu

Egyéb

Bizonyított: az elektromos fogkefével hatékonyabb a fogmosás

Néhány évvel ezelőtt még azt gondolhattuk, hogy a hagyományos és az elektromos fogkefék hasonló hatékonyságra képesek. Ezzel az állítással ma már egyre ritkábban találkozhatunk, hiszen az elektromos készülékek egyre hatékonyabbá váltak, így egyértelműen eldőlt a „verseny” a javukra; lényegesen hatékonyabbak a fog- és ínybetegségek megelőzésében, illetve a dentális plakk eltávolításban.

Érdemes tehát elektromos fogkefére váltani. Ha kellő információ birtokában döntünk egyik vagy másik készülék mellett, biztosan nem nyúlunk mellé. Összegyűjtöttük, amit mindenképpen érdemes tudni róluk.

Mindenekelőtt arról kell döntést hoznunk, hogy milyen típusú készüléket szeretnénk használni. A magyarországi kereskedelmi forgalomban kétféle megoldás terjedt el: a forgófejes és az úgynevezett szónikus változat. Egyikről sem mondható el, hogy jobb vagy rosszabb lenne a másiknál, de a fogmosási szokásaink alapján érdemes lehet előnyben részesíteni az egyiket.

A forgófejes fogkefék esetében a sörték egy gömbalakú fejen helyezkednek el, ennek köszönhetően képesek egyidejűleg forgó és oszcilláló mozgást is végezni. Ez a működési tulajdonság hatékony fogmosást tesz lehetővé. Mivel maga a fej kialakítása kifejezetten apró, ezért kiválóan alkalmas a nehezen elérhető helyek tisztítására is. Az ilyen kefék abban az esetben is alapos tisztításra képesek, ha kevésbé figyelünk a helyes fogmosásra.

A szónikus fogkefék is kiváló hatékonyságra képesek, viszont esetükben nagyobb alaposság szükséges. A működésüket a kefe rendkívül gyors oldalirányú mozgása biztosítja, vagyis a megfelelő szögben történő tartásra némileg nagyobb figyelmet kell fordítani, mint a forgófejes változatok esetében.

Amikor új elektromos fogkefét szeretnénk vásárolni, számos tulajdonságra érdemes figyelnünk. Mindenképpen érdemes figyelmet fordítani két hasznos tartozékra. Az egyik a kétperces időzítő, ami félpercenként rezgő- vagy hangjelzéssel tudatja velünk, hogy ideje másik körnegyedre váltani. Így elkerülhetjük, hogy egyes részekre sokkal kevesebb idő és figyelem jusson. A másik rendkívül hasznos funkció a nyomásérzékelő, ami képes leállítani a kefe mozgását, ha esetleg túl nagy erővel nyomjuk a kefét a fogsorunkhoz. A funkciónak köszönhetően elkerülhetjük a kisebb-nagyobb hámsérüléseket, amelyek fájdalmas gyulladások okozói lehetnek.

Hasznos, ha olyan készüléket választunk, ami különböző fejek használatát teszi lehetővé. Egyes fejek intenzív tisztítást tesznek lehetővé, mások kíméletes mosást biztosítanak az érzékeny fogínnyel rendelkezők számára, de fehérítést segítő változatot is találhatunk.

Ne feledkezzünk meg a legtriviálisabb tulajdonságokról sem! Érdemes előnyben részesíteni azokat a fogkeféket, amelyek nyele megfelelő barázdákkal rendelkezik. Noha nem tűnik fontos tulajdonságnak, a víztől és fogkrémtől csúszóssá vált nyél tartása igencsak kényelmetlenné válhat. Illetve érdemes figyelmet fordítani az akkumulátor üzemidejére is.

A jobb készülékek nagyjából 14 fogmosást tesznek lehetővé, a gyengébb akkumulátorokkal rendelkező változatok ennél kevesebbet. Ajánlott szem előtt tartani azonban, hogy a gyenge akkumulátor miatt akár már a második napon jelentősen gyengülhet a kefe mozgási intenzitása, így gyakorlatilag minden másnap töltőre kell helyeznünk. Persze az erősebb akkumulátor esetén is gyengülésre kell számítani, de esetükben több napos használat lehetséges töltés nélkül. Ha odafigyeléssel választunk készüléket, biztosan elégedettek leszünk vele.


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.