Életforma.hu

Egyéb

Ez a legfontosabb a szülinapos Alain Delon életében

Alain Delon egy élő legenda. Rengeteg ikonikus filmszerepe és szerelem fűződik nevéhez. Mindezek mellett van még egy dolog, ami mindig is főszerepet játszott Alain Delon életében, ez pedig az állatok szeretete.

Alain Delon ma ünnepli 86. életévét. A nők egykori bálványa ma már visszavonultan él, és saját bevallása szerint is jobban érzi az állatok társaságában, mint emberekkel körülvéve.

Ám ez a kötődés nem újszerű Alain Delon életében, mindig is jelen volt. Bár meg lehet, hogy az utóbbi években átvette a színész életében a főszerepet. Következzék néhány tény, mely ezt alá is támasztja.

Alain Delon már régóta Svájcban él, és ott foglalkozik a kutyáival. Egyszer megtudta, hogy egy szadista hajlamú egyén a Pireneusokban leöntött egy kutyát benzinnel, és meggyújtotta. Delon saját állatorvosát küldte az eset helyszínére, és az esetet bírósági útra terelte. Ez volt az első alkalom, hogy a bíróság úgy ítélt el valakit, hogy egy kutya (név szerint Mambo) is volt a tárgyalóteremben. Delon még arról is gondoskodott, hogy a kutyának külön ügyvédje legyen. Egyébként ezt a szadistát hosszú időre rács mögé zárták.

Alain Delon szerelme a kutyák iránt már a gyermekkorában kezdődött. Elmesélte, hogy első kutyája egy Gála nevű dobermann volt. „Egyszer nagyon ráüvöltöttem, sőt, még rá is csaptam a fenekére. A kutya csak leült és nézett rám. Láttam, hogy sír. Akkor értettem meg mindent a kutyákkal kapcsolatban, és azóta minden kutyám csak mosolyog.”

Alain Delon fiatalkorában nagyon gyakran viselt katonai kabátot, hogy könnyebben felmelegíthesse azokat a kölyköket, amiket az úton talált. Manapság a bő 80. évében járó francia színész már az ötödik generációját neveli ezeknek a kóbor macskáknak és kutyáknak.

Úgy gondolják, hogy az én kutyáim tudják, hogy a gazdájuk Alain Delon? Nekik teljesen mindegy! Az én kutyáim engem szeretnek, nem tudják, ki vagyok és mi a foglalkozásom. Ez a valódi szeretet, a feltétel nélküli, igazi és tökéletes szeretet!

Alain Delon tagja a Nemzetközi Állatvédő Szervezetnek is. Nevén rengeteg kutya van. Korábbi kutyái, szám szerint 45 pedig egy helyen egy temetőben van végső nyugalomra helyezve. Ebbe a kutyatemetőbe Delon építtetett egy külön kápolnát is. Miután a hosszas bürokratikus huzavona után sikerült engedélyt kapnia rá, halála után Alain Delon is itt kerül majd végső nyugalomra. Ő maga azt állítja, ez lesz számára a legnagyobb luxus.

Egyszer Delon csak azért rendelt egy helikoptert, hogy megmentsen egy macskát, amelyiknek valaki kicsavarta a lábát. Most egy háromlábú macska él Delon birtokán, hasonlóan egy háromlábú nyúlhoz.

De a francia színészlegenda nem csak a halott állatokkal törődik sokat, hanem azokkal az élőkkel is, akik szenvednek, akiket valaki kínoz, stb. ezek őt sokkal jobban felkavarják. Szintén színész kollégájával, Brigitte Bardot-val mindig készen állnak, hogy meg is védjék ezeket a veszélynek kitett állatokat!

Forrás

Ezt is olvad el!

5 szuper dalt hoztunk a szülinapos Bryan Adams től

 

 


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.