Életforma.hu

Egyéb

Hogy lehet sikeresen ingatlant kiadni?

Bár alapvetően nem a női magazinok témája a fenti kérdés, mi mégis foglalkozunk vele, hiszen ez mindenkit érint! Számtalan esetben fordul elő ugyanis az, hogy felszabadul egy lakásunk – akár öröklés útján kerül hozzánk egy, akár összeköltözés miatt szabadul fel korábbi otthonunk, de sokan pusztán befektetési célból is vásárolnak ingatlant.

Nem olyan sok idővel ezelőttig szinte csak az volt az egyetlen opció, hogy hosszú távra kiadjuk a lakásunkat vagy házunkat, és szinte fel sem merült senkiben, hogy lehetne akár rövid távú bérlés is az, ahonnan a plusz bevételek csordogálnak majd. Aztán jött egy új trend, és vétek volna kihagyni ezt a ragyogó és világszerte népszerű opciót.

Rövid távra is megéri kiadni!

Persze ahhoz, hogy valóban ki tudjuk adni, ahhoz airbnb engedély szükséges – már ha az ő oldalukon szeretnénk hirdetni lakásunkat, mint szálláshelyet. Ez az oldal ugyanis rendkívül látogatott, és emberek milliói keresik itt pár napos tartózkodásukra a megfelelő szállást.

Csakhogy a dolog nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, ugyanis rengeteg szabálynak meg kell felelni, sőt, még egy adott lakóépületen belül bele is kell férnünk az engedélyezett szálláshelyek számába.

A szabályozások egy része kerületenként változhat, ezért alaposan érdemes utánajárni mindennek, mielőtt belekezdünk a kissé bürokratikusnak tűnő procedúrába.

Ne szegje kedvünk semmi!

Természetesen sokan határoznak úgy, amikor meglátják a bokros teendőket, hogy inkább mégis a hosszú távú ingatlanbérlés mellett döntenek. Mi azonban azt mondjuk, hogy érdemes egy olyan vállalkozást megkeresni, mint amilyen az immocto.com is, akik teljes körű ingatlankezelést és ügyintézést vállalnak. Léteznek náluk különféle csomagok, melyeket az igényeinkhez mérten kiválaszthatunk.

Nyilvánvalóan mindenkinek az a célja, hogy a lehető legkevesebb macerával és teendővel a lehető legtöbb bevételre tegyen szert, ezért már akár az árazást, a hirdetést, a berendezést, a fotózást és a vendégek körüli feladatokat is rábízhatjuk a fentebb említett ingatlankezelő cégre.

Apropó fotózás! 

Ha már ingatlan fotózás a téma, akkor bizony nem szabad félvállról venni ezt a teendőt sem, hiszen a szálláshelyek egymás ellenében versengenek a turisták, üzletemberek kegyeiért. Szoros a verseny, így mindenképpen ügyelni kell arra, hogy tiszta, rendezett helyiségek várják a hozzánk látogatókat.

A fotókat pedig ennek fényében érdemes napfényes időben elkészíteni úgy, hogy minden tiszta és rendes legyen. Se állat, se ember ne szerepeljen a fotókon, és igyekezzünk valóban jó minőségű, egyenesen álló képeket lőni!

Sőt, sok esetben még a fenti cég home staging szolgáltatását is igénybe veszik, hiszen ki tudna ellenállni egy kitűnően megkomponált enteriőrnek, ahol minden a helyén van, és tulajdonképpen majdnem olyan, mintha egy lakberendezési magazin hasábjai köszönnének vissza.


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.