Életforma.hu

Egyéb

Hogyan válasszunk és szereljünk be zuhanyfolyókát?

Egy újabb trend tört be a fürdőszobák világába, ami tulajdonképpen egy új korszakot is jelent. Ennek főszereplője a zuhanyfolyóka, amit kiválasztani nem túl egyszerű, de a telepítése is szakértelmet igényel.

Pár tipp és ötlet segítségével azonban könnyebben vághatunk bele egy ilyen kabin kialakításába. De vajon hogyan válasszuk ki a megfelelőt? Cikkünkből részletesen kitérünk erre a kérdésre!

A zuhanyfolyóka kiválasztása

A legfontosabb, hogy elsőre olyan változatot válasszunk ki, ami rendelkezik megfelelő vízáteresztő képességgel. A termékek egy része esetében garantált a 60 liter/perc, ennek köszönhetően pedig nem árasztjuk el az egész fürdőszobát, hiszen nem gyűlik össze a víz. Amennyiben azonban mégis kisebb méret mellett döntünk, érdemes a padlóburkolatból is kisebbett választani. A nagy lapoknál ugyanis a lejtést nehezebben lehet kialakítani, ráadásul a végeredmény sem lesz túl dizájnos.

A vásárlás során szempont továbbá, hogy a gyártmányt milyen hosszú garanciával tudjuk beszerezni. Ez mutatja meg a típusok minőségét, hiszen egyes gyártók akár 25 évet is vállalnak az egyes darabokra. Érdemes tehát a Mozaikkerámia prémium zuhanyfolyókái között válogatni.

Hogyan szereljük be a zuhanyfolyókát?

Ha sikerült eldönteni, hogy zuhanytálca nélküli megoldást szeretnénk a fürdőszobánkba, akkor rendkívül fontos, hogy legalább 1%-os lejtést biztosítsunk a folyóka számára. Csak így lehetséges, hogy a víz folyamatosan és egyenletesen távozzon a kabinból. Amennyiben ezt nem sikerül megvalósítani, előfordulhat, hogy a víz megáll a zuhanyban, ami aztán károsan érintheti a burkolatot. 

A beszerelés során a folyókát a felső betonréteg és a burkolat előtt kell letenni. A lerakásánál azonban figyelni kell a szennyeződések elkerülésére, hiszen a törmelékek eltömíthetik a rendszert, ezzel eláztatva a fürdőszobát. Egy ilyen tévedés kijavítása hatalmas költséget jelenthet a későbbiekben, ráadásul rengeteg bosszúsággal is járhat. Ehhez ugyanis legtöbbször a padló bontására van szükség, ami nemcsak plusz munka, de plusz teher is a család számára. 

A szerelési útmutatót tehát minden esetben lépésről lépésre követni kell, hogy elkerülhessünk minden későbbi gondot. Amennyiben mégis úgy döntesz, hogy szakmai segítséget kérsz, ne feledkezz el megfelelően utánanézni a szakember korábbi munkáinak. Sok esetben ugyanis sajnos sikerül kifogni olyan burkolót, aki a munkát nem körültekintően végzi el.

Milyen típusok közül válogathatunk?

A választékban a legkedveltebb fajták a keskeny, rozsdamentes acélból gyártott darabok. Ezekből létezik 500-700, illetve 800 milliméteres változat egyaránt. Ezek nagy előnye, hogy könnyen tisztíthatóak, ráadásul a zuhanyba való belépés is akadálymentesebb, mint a kabinok vagy kádak esetében. További érv mellettük, hogy egyes modellekre a gyártó 30 éves garanciát biztosít rájuk. 


Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.
6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is

6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is 

Amikor elutazol pár napra, a gondolataid jó esetben már az úton járnak, nem azon, hogy vajon minden rendben van-e otthon.
Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát

Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát 

Sokak számára a mozgás még mindig egy kipipálandó feladat.
Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be

Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be 

Egy hosszú nap után az ember nem gondolkodni akar, hanem megérkezni.
Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is

Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is 

Sokan a grillezést kizárólag a nyári hónapokhoz kötik, pedig a hideg időszak is kiváló lehetőségeket rejt a kerti sütögetés szerelmeseinek.
Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak?

Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak? 

Apák napja, június harmadik vasárnapja, remek lehetőség arra, hogy kifejezd szereteted és megbecsülésed a család fontos férfitagjaival szemben.
Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort?

Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort? 

  Amikor a nappali berendezésére gondolsz, a megfelelő szekrénysor kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ez a helyszín, ahol pihenünk és társasági életet élünk, így a bútoroknak nemcsak funkcionálisnak, hanem esztétikusnak is kell lenniük.
A CBD olajok típusai

A CBD olajok típusai 

Manapság igen sokan választják a CBD olajat terápiás készítményként az egészségügyi problémáikra.
A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük

A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük 

A motorsportban a fékrendszer elengedhetetlen tartozék, ami a járművek és a versenyzők biztonságát hivatott megőrizni.