Életforma.hu

Egyéb

Karkötők kicsiny dísze: fókuszban a charm!

Az utóbbi évek egyik legnagyobb slágere a karkötőre tehető apró charm, amely remekül feldobja a legegyszerűbb láncot is, ráadásul emellett egyedivé és unikálissá is teszi azt.

Ez annak köszönhető, hogy annyiféle figurális és nonfigurális charm létezik, hogy mindenki találhat olyan darabokat, melyeket igazán magának érez, így teljesen egyéni kombinációkat lehet létrehozni. Nem beszélve arról, hogy nap mint nap kicserélhetők, ezáltal akár a hangulatunkhoz, akár az alkalomhoz is illeszthetjük ezeket az ékeket.

Milyen márkák háza táján érdemes keresgélni?

Több márka is kínálja ezt a fajta különleges érzést, de a Velekey Ékszervilág webáruház Thomas Sabo charmjait mindenképpen érdemes kiemelt figyelemmel kezelni. Tudjuk, hogy emellett a charmok nagymesterének, a Pandorának az ékszereit is meg kell említenünk, de a Nomination charmjai mellett sem lehet elmenni szó nélkül.

Thomas Sabo charmjai valóban lenyűgözőek

Thomas Sabo arról híres, hogy az általa tervezett ékszerek extravagánsak, bevállalósak, merészek, és nincs ez másképpen a charmok tekintetében sem. Ráadásul mindig megjelenik, egy-egy újabb kollekció, mely a mester legújabb alkotásaiból áll, ezáltal soha nem fogunk kifogyni az újabb darabokból. Ezek az ékszerek kifinomultak, részletgazdagok, csillogóak és nagyon exkluzívak.

A rögzítés nincs túlbonyolítva

Míg más márkáknál az egyes kollekciók láncaira csak ugyanazon kollekció charmjai illenek, ezáltal mindig oda kell figyelni arra, hogy az alapkarkötőnek megfelelő díszeket vásároljunk, addig Thomas Sabo ezt a problémát egyetlen ceruzavonással megoldotta. A márka charmjai ugyanis egyszerűen, kapcsos megoldással működnek, így bármelyik alapláncra könnyen rögzíthetők. Akár nyakláncra, karkötőre vagy bokaláncra szánod, biztos lehetsz benne, hogy elegendő egyetlen mozdulat, és már hordható is!

Mit fejezhetsz ki a Thomas Sabo apró kis kiegészítőivel?

A tervező mindenre és mindenkire gondolt, ezáltal nincs olyan téma, amelyre ne találnál ékszert. Így aztán egyszerűen kifejezheted érzelmeidet, hangulatodat a charmokon keresztül is, a különféle kombinációkkal pedig egyedi megjelenést biztosíthatsz. Betűket is alkotott, így akár szavakat is kirakhatsz, vagy megkeresheted kedvenc háziállatodat, tárgyadat. Az ékszerek 925 Sterling ezüstből készültek, a díszítésről cirkónia, színes tűzzománc és különböző ásványok gondoskodnak.

Igazi önkifejezési eszköz ez az ék!

Ha reggel jó kedved van, mert estére buliba vagy hivatalos, akkor tegyél a karkötődre bulis charmokat, például koktélpoharat, pálmafát vagy egy vagány autót, így mindenki láthatja, hogy milyen jó kedved van, és milyen csodás este vár rád. Ha szomorú vagy, akkor viselj olyan charmot, ami filozofikus jelentéssel bír, így a munkatársaid, barátaid tudni fogják, hogyan közelítsenek feléd.

A charmok lehetővé teszik számodra azt, hogy megmutasd a vágyaidat, csak csatold fel az adott tematikus kiegészítőt, és ezáltal kifejezheted érzelmeidet a külvilág felé.


Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.
6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is

6 tipp, hogy nyugodt szívvel hagyd ott a lakásod, akár napokra is 

Amikor elutazol pár napra, a gondolataid jó esetben már az úton járnak, nem azon, hogy vajon minden rendben van-e otthon.
Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát

Mozgás, ami nem büntetés: így találd meg a neked való edzésformát 

Sokak számára a mozgás még mindig egy kipipálandó feladat.
Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be

Kevés dolog veszi el úgy a kedvedet, mint amikor hazaérve egy hideg lakásba lépsz be 

Egy hosszú nap után az ember nem gondolkodni akar, hanem megérkezni.
Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is

Téli grillezés: különleges élmények a hideg hónapokban is 

Sokan a grillezést kizárólag a nyári hónapokhoz kötik, pedig a hideg időszak is kiváló lehetőségeket rejt a kerti sütögetés szerelmeseinek.
Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak?

Apák napja: mit ajándékozz a szeretett férfiaknak? 

Apák napja, június harmadik vasárnapja, remek lehetőség arra, hogy kifejezd szereteted és megbecsülésed a család fontos férfitagjaival szemben.
Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort?

Hogyan válassz tökéletes nappali szekrénysort? 

  Amikor a nappali berendezésére gondolsz, a megfelelő szekrénysor kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ez a helyszín, ahol pihenünk és társasági életet élünk, így a bútoroknak nemcsak funkcionálisnak, hanem esztétikusnak is kell lenniük.
A CBD olajok típusai

A CBD olajok típusai 

Manapság igen sokan választják a CBD olajat terápiás készítményként az egészségügyi problémáikra.
A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük

A versenyfékezés titkai: fékfolyadékok és szerepük 

A motorsportban a fékrendszer elengedhetetlen tartozék, ami a járművek és a versenyzők biztonságát hivatott megőrizni.