Mielőtt elolvastam volna a regényt, fogalmam sem volt, hol lehet Samsø, ahol a történet játszódik. A kis dán sziget szinte mértani pontossággal a három nagy dán sziget alkotta öböl közepén fekszik, nem is érhető el másképp, csak komppal. Tipikusan az a hely, amit a turisták imádnak, hiszen amilyen kicsi, olyan sok rajta a romantikus látnivaló: középkori templom, vörös téglás kastély, a világ legnagyobb, fák alkotta labirintusa, régi szélmalom, fjordok, tavak. Itt él a könyv narrátora, a tizenéves Jenny, aki ösztönösen vonzódik a növényekhez, részben dédapja örökségeként, aki Dánia egyik leghíresebb botanikusa volt. És ebbe a háborítatlan természetbe szeretett bele a szerző, amikor a szigeten töltötte a gyerekkorát.
„A természet sokkal intenzívebben volt jelen az életünkben, mint a városban, és ezt imádtam – emlékezett vissza egy interjúban. – Az ember sokkal elevenebbnek érzi magát, ha a természet olyasmi, amivel nap mint nap kapcsolatba kerül. Egyszer olyan hideg tél köszöntött ránk, hogy nem tudtam iskolába menni, mert az utat betemette a hófúvás, ezért keresztül kellett vágnunk a mezőkön, hogy eljussunk oda. Az igazi telet és az igazi nyarat egyaránt akkor tapasztalatam meg a maga komolyságában, miután a szigetre költöztem. Mindez egyértelműen hozzájárult a mai személyiségem kialakulásához, és ráébresztett, milyen fontos a gyerekek számára a természet.”
A könyv egyik nagy tanulsága azonban az, amit Jenny a növénygyűjteményén kívül szintén a dédapjától örököl: nem minden fehér virág mérgező, de minden mérgező virág fehér. A regény címét adó, és szimbolikusan is értelmezhető mondás arra utal, hogy ahogyan az Édenkertben is ott lakik a kígyó, úgy az ilyen idilli környezetben is élnek gonosz emberek. A helyi családok, ahogy sorra megismerjük őket, először pusztán diszfunkcionálisnak tűnnek, a nők alkalmi kapcsolatokból, szeretői viszonyokból, váltogatott partnerektől szülnek gyerekeket, a férfiak meg vagy meghaltak, vagy börtönben ülnek, vagy simán eltűntek. A normalitást leginkább még Jenny nagyapja képviseli, bár neki is megvan a maga súlyos története, hiszen a felesége faképnél hagyta az akkor négyéves ikreikkel, és Palle papa hosszú ideig egyáltalán nem találkozhatott a gyerekeivel. Aztán váratlanul nyoma vész a tizenhét vész Bettinának, és ezzel gurulni kezd a hógolyó, amiből lavina lesz, és jó néhány embert magával sodor. Szex, csábítás, kegyetlenség, bűn és bűnhődés: mindez ugyanúgy jelen van a szigeten, mint bárhol másutt a világban.
„Samsøn tapasztaltam meg először, hogy valami nincs rendben néhány családnál, akiknél megfordultam, és akkor döbbentem rá először, milyen biztonságos és kiváltságos életet élek – említette Sissel-Jo Gazan az interjúban. – Olyan dolgok történtek, aminek nem lett volna szabad megtörténniük, és a felnőttek tudtak róluk. Sajnos, ez nem kizárólag Samsøn fordul elő, hanem minden közösségben. Ezért olyan félelmetes.” A Fehér virágok egyszerre szól erőszakról, igazságról és bosszúról. Bár a legtöbb szereplője csak kitalált, számos eseménye valóban megtörtént. „Elég sok kutatást végeztem, és egy bizonyos ponton megkérdeztem egy régi ismerősömet egy olyan esetről, amire a gyerekkoromból emlékeztem, de nem voltam benne 100 százalékig biztos: arról, hogy a falunkban egy idősebb férfi elcsábított egy nagyon fiatal lányt – mesélte a szerző. – Nem emlékeztem rá pontosan, mennyi idős volt lány, és miközben megpróbáltam kideríteni, kérdezgetve azokat, akik szintén abban a faluban éltek annak idekén, az egyikük felvetette, nem veszélyes-e erről írni. És abban a pillanatban rájöttem, pontosan ez az, amiért meg kell írnom ezt a regényt”
Még több könyvajánlat
