Életforma.hu

Egyéb

Könyvklub: Sissel-Jo Gazan: Fehér virágok - Mörk Leonóra ajánlásával

Ha Dániára gondolunk, hajlamosak vagyunk Koppenhágát látni magunk előtt, turistáktól nyüzsgő kikötőjével, méregdrága üzleteivel, Michelin-csillagos éttermeivel, és jól kereső, környezettudatos lakóival, akik pazarlásmentes ökoéttermekből rendelik az ebédjüket, és biciklivel járnak munkába. Létezik azonban a vidéki Dánia is, ahol azért ettől eléggé eltérő keretek között zajlik az élet. Ide visz el minket Sissel-Jo Gazan új regénye, a Fehér virágok.

Mielőtt elolvastam volna a regényt, fogalmam sem volt, hol lehet Samsø, ahol a történet játszódik. A kis dán sziget szinte mértani pontossággal a három nagy dán sziget alkotta öböl közepén fekszik, nem is érhető el másképp, csak komppal. Tipikusan az a hely, amit a turisták imádnak, hiszen amilyen kicsi, olyan sok rajta a romantikus látnivaló: középkori templom, vörös téglás kastély, a világ legnagyobb, fák alkotta labirintusa, régi szélmalom, fjordok, tavak. Itt él a könyv narrátora, a tizenéves Jenny, aki ösztönösen vonzódik a növényekhez, részben dédapja örökségeként, aki Dánia egyik leghíresebb botanikusa volt. És ebbe a háborítatlan természetbe szeretett bele a szerző, amikor a szigeten töltötte a gyerekkorát.

Mörk Leonóra és az általa ajánlott könyv (Fotó: Mörk Leonóra saját)

„A természet sokkal intenzívebben volt jelen az életünkben, mint a városban, és ezt imádtam – emlékezett vissza egy interjúban. – Az ember sokkal elevenebbnek érzi magát, ha a természet olyasmi, amivel nap mint nap kapcsolatba kerül. Egyszer olyan hideg tél köszöntött ránk, hogy nem tudtam iskolába menni, mert az utat betemette a hófúvás, ezért keresztül kellett vágnunk a mezőkön, hogy eljussunk oda. Az igazi telet és az igazi nyarat egyaránt akkor tapasztalatam meg a maga komolyságában, miután a szigetre költöztem. Mindez egyértelműen hozzájárult a mai személyiségem kialakulásához, és ráébresztett, milyen fontos a gyerekek számára a természet.”

A könyv egyik nagy tanulsága azonban az, amit Jenny a növénygyűjteményén kívül szintén a dédapjától örököl: nem minden fehér virág mérgező, de minden mérgező virág fehér. A regény címét adó, és szimbolikusan is értelmezhető mondás arra utal, hogy ahogyan az Édenkertben is ott lakik a kígyó, úgy az ilyen idilli környezetben is élnek gonosz emberek. A helyi családok, ahogy sorra megismerjük őket, először pusztán diszfunkcionálisnak tűnnek, a nők alkalmi kapcsolatokból, szeretői viszonyokból, váltogatott partnerektől szülnek gyerekeket, a férfiak meg vagy meghaltak, vagy börtönben ülnek, vagy simán eltűntek. A normalitást leginkább még Jenny nagyapja képviseli, bár neki is megvan a maga súlyos története, hiszen a felesége faképnél hagyta az akkor négyéves ikreikkel, és Palle papa hosszú ideig egyáltalán nem találkozhatott a gyerekeivel. Aztán váratlanul nyoma vész a tizenhét vész Bettinának, és ezzel gurulni kezd a hógolyó, amiből lavina lesz, és jó néhány embert magával sodor. Szex, csábítás, kegyetlenség, bűn és bűnhődés: mindez ugyanúgy jelen van a szigeten, mint bárhol másutt a világban.

„Samsøn tapasztaltam meg először, hogy valami nincs rendben néhány családnál, akiknél megfordultam, és akkor döbbentem rá először, milyen biztonságos és kiváltságos életet élek – említette Sissel-Jo Gazan az interjúban. – Olyan dolgok történtek, aminek nem lett volna szabad megtörténniük, és a felnőttek tudtak róluk. Sajnos, ez nem kizárólag Samsøn fordul elő, hanem minden közösségben. Ezért olyan félelmetes.” A Fehér virágok egyszerre szól erőszakról, igazságról és bosszúról. Bár a legtöbb szereplője csak kitalált, számos eseménye valóban megtörtént. „Elég sok kutatást végeztem, és egy bizonyos ponton megkérdeztem egy régi ismerősömet egy olyan esetről, amire a gyerekkoromból emlékeztem, de nem voltam benne 100 százalékig biztos: arról, hogy a falunkban egy idősebb férfi elcsábított egy nagyon fiatal lányt – mesélte a szerző. – Nem emlékeztem rá pontosan, mennyi idős volt lány, és miközben megpróbáltam kideríteni, kérdezgetve azokat, akik szintén abban a faluban éltek annak idekén, az egyikük felvetette, nem veszélyes-e erről írni. És abban a pillanatban rájöttem, pontosan ez az, amiért meg kell írnom ezt a regényt”

Még több könyvajánlat

Könyvklub: Ádám Veronika: Távolból őrzöm


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.