A japán kultúra és életmód híres az ott élők nyugodtságáról, kiegyensúlyozottságáról, annak ellenére, hogy egész életükben rendkivül sokat dolgoznak, meglehetősen szorgalmasan. A japán nők pedig szinte életük végéig megőrzi karcsúságukat, fiatalosságukat. Vajon mi lehet a titkuk? Megpróbáltunk utánajárni.
Született optimisták
Köztudott, hogy Japánban van az egyik legmagasabb élettartam a világon. Ám ha megkérdeznél egy japán nőt, hogy mi lehet a hosszú élet titka, valószínű, semmiféle különös dolgot nem emelne ki, hiszen életvitelüket hosszú generációk során fejlesztették tökéletesre. Minden választásuk, tettük, és döntésük a béke, a szeretet és az egymás megbecsülésének jegyében születik. Legyen szó bármilyen problémáról, felmerült nehézségről a japán hölgyek fő mozgatóereje bizony az a velük született pozitív hozzáállás az élethez, mely számunkra szinte fel sem fogható.
Nem panaszkodnak és kritizálnak
A japán nők mindig arra törekednek, hogy a mindennapokban is megtalálják a jót. Ha nehézségekbe ütköznek, szembe néznek vele és a saját munkájukat, elért teljesítményüket sosem kicsinylik le. Ha nehéz időszakon mennek keresztül, nem temetkeznek értelmetlen zabálásokba, vagy nem hódolnak valamilyen káros szenvedélynek. Sokkal inkább kommunikálnak egymással, elmondják, mi bántja őket és megpróbálják megkeresni rá a megoldást. De ez nem összekeverendő a panaszkodással, a mások becsmérlésével, hiszen elveik szerint, aki nem tisztel másokat az saját maga szeretetére, megbecsülésére sem képes. Ha például érzik, hogy munkájuk túl stresszes, hogy elegük van, szünetet tartanak és újra feltöltődnek: kirándulnak, vásárolgatnak – és ha újra nyugodtakká váltak, visszatérnek a munkához. Na igen, jó nekik mert megtehetik! S ez valóban így van, sajnos nem tudjuk cáfolni. Mi el sem tudjuk képzelni, milyen ott a munkaadó és munkavállaló kapcsolata. Ott a munkaadó ösztönöz és jutalmaz a kemény munkáért, és ez nem csak elismerés és megbecsülés terén mutatkozik meg, hanem a fizetésben is és a szabadság idejében és megfizetésében is. Cserébe viszont a japán munkavállalók rendkivül lelkiismeretesen és legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat.
Aktívak maradnak
Bár életük során rengeteget dolgoznak, nyugdíjba vonulni mégsem annyira szeretnek. Jelmondatuk: "Maradj aktív és ne vonulj nyugdíjba, amíg csak megteheted". Természetesen a japán nők nem bolondultak meg, nem céljuk életük végéig gürizni, sőt! Az évek múlásával egyre inkább azon vannak, hogy a lehető legtöbbet könnyítsenek életükön. Ha dolgoznak is idősebb korukban, akkor azt biztosan nem nyolc órás munkaviszonyban teszik és nehéz fizikai megerőltetéseket sem végeznek. Nem is tehetnének másként, hiszen csakúgy, mit Ázsia több kultúrájában Japánban is erőteljes tisztelet veszi körül az idősebb embereket, melybe az is beletartozik, hogy figyelnek arra mennyit dolgoznak. Az állam is megtiszteli a társadalom idősebb tagjait, például azzal, hogy elég magas nyugdíjat fizet nekik, mely minden igényüket kielégíti. Egyenesen szégyennek számít arrafelé, ha valaki nem gondoskodik idősebb rokonáról. Japánban amúgy minden ember egészségügyi ellátását az állam állja, ami elsőre hihetetlennek tűnhet számunkra. Éppen emiatt az emberek nem csak akkor mennek orvoshoz, ha valami baj van, hanem rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra, így biztosítva hosszú életüket.
Kávé helyett tea, kenyér helyett rizs
A japán nők hagyományosan nem fogyasztanak fehér lisztet életük során. Tejterméket is alig-alig és a tradicionális japán konyha bizony cukros fogásokat sem tartalmaz. Vagyis a táplálkozásuk miatt annyira karcsúak. Reggelire nem vajas kenyeret esznek egy kávé kíséretében, hanem inkább Tamago gohant (tojásos szósz meleg rizzsel tálalva) és zöld teát választanak. Rengeteg szóját és halfélét fogyasztanak sokféle zöldséggel kombinálva, de a fermentált ételeket is igencsak kedvelik. Habár szinte ugyanaz a gyorséttermi kínálat várja őket, mint ami nálunk is van, tudatában vannak az ott készült ételek minőségével. Amennyire csak a lehetőségeik engedik, próbálják minimalizálni a gyorséttermi ételek fogyasztását, és helyette inkább rászánják az időt otthon, és egészséges és finom ételeket készítenek.
A természetben eltöltött idő náluk tradíció
Igen különleges a viszonyuk az anyatermészettel. Annyira tisztelik a minket körülvevő állat-és növényvilágot, hogy azt semmilyen profitszerzés érdekében nem szipolyoznák ki. Ha a rohanós hétköznapok miatt nem is, de amint szabadidejük engedi, mindig a természetben pihenik ki a hét fáradalmait. Kedvelik a csendes kerteket, a japán tájkertészet messzi földön híres. Egy csobogó folyó közelében előszeretettel meditálnak és használják az IKIGAI filozófiáját, melynek elvei segítik a személyes kiteljesedést. Az IKIGAI-n keresztüli gyakorlás hozzájárul életcéluk megtalálásához. Ennek során összpontosítanunk kell ezekre : megtanulni mindent kicsiben elkezdeni, elfogadni önmagunkat, kapcsolódni a körülöttünk lévő világhoz más embereken és a környezeten keresztül; kis örömöket keresni az életben és az "itt és mostban" létezni.
Rengeteg időt szentelnek arcuk ápolására
Sokat olvashattunk a koreai nők szépségápolásáról, mely rengeteg lépésből áll. Nos e téren a japán nők sincsenek annyira lemaradva mögöttük, ugyanis sok időt fordítanak az arcbőrük ápolására. Elsősorban a kémiai vegyszerektől mentes termékeket részesítik előnyben, azok közül is az olajalapú készítményeket kedvelik a leginkább. A legfontosabbnak ők is az arctisztítást tartják, melynek során nem csak lemosót és hidratálót alkalmaznak, de maszkokat, fényvédőket és bőrpuhító készítményeket is. Gyakran mennek különböző kezelésekre, kedvelik a tápláló arcmasszázsokat és rendszeresen szednek kollagén kapszulákat is. Csak finoman sminkelnek és egy héten kétszer biztosan beiktatnak sminkmentes napot.