Életforma.hu

Egyéb

Műanyag újrapoharak a környezetvédelem jegyében

Míg régen egy fesztiváli nap végén teli kukákat, szétdobált műanyag poharakat láthattunk, addigra ma már sikerült megreformálni ezt a területet. Megjelentek ugyanis az újrapoharak, melyek arra késztetik az embereket, hogy a poharat ne dobják el használat után, ezáltal pedig csökkenthető a műanyag szemét mennyisége.

Nagy lépés ez a környezettudatosság irányába, hiszen a nyár a fesztiválok ideje, ezáltal pedig sokkal jobban oda lehet figyelni a környezetünkre!

Mi is az az újrapohár?

Először is tisztázni kell, hogy mi is az újrapohár, miben rejlik ennek a terméknek a nagyszerűsége? Az indepack.hu tartós műanyag poharai között is megtalálható újra-, vagy fesztiválpoharak jellemzője a nagy strapabíróság, ami lehetővé teszi, hogy el lehessen őket mosogatni, ezáltal pedig többször is lehet használni őket.

Ahhoz, hogy rá tudják venni az embereket ezeknek a poharaknak a visszaváltására, a betétdíjas rendszert vezették be, mégpedig úgy, hogy viszonylag jelentős díjat kérnek a pohárért, így az emberek azt nem fogják kidobni.

Az első ital megvásárlásakor tehát ki kell fizetni a pohárnak a díját is, majd a következő ital vásárlásakor az előző poharat leadva annak a díját már nem kell kifizetni. A fesztivál végén pedig az utolsó pohár leadásával a díjat visszaadják.

A műanyag szemetet tudatosan lehet csökkenteni!

Bár a csomagolóanyagok és a poharak esetében is találhatunk környezetbarát, lebomló anyagokat, például a papírt, azonban vannak olyan helyzetek, mikor ezek nem megfelelőek. Egy kávé vagy egy üdítő esetében tökéletes a papírpohár, azonban nem esik belőle jól a sör, a fröccs vagy más fesztiváli italok.

Ebben az esetben a tartós műanyag termékek bevezetésével csökkenthetjük a kikerülő műanyagok mennyiségét, mivel a betétdíjas rendszer fenntarthatóvá teszi a működést, és nem igényel újabb és újabb beszerzéseket.

Hol használhatók az újrapoharak?

Minden olyan rendezvényen érdemes bevezetni ezeket a tartós műanyag termékeket, ahol sok ember gyűlik össze és italfogyasztás történik. Különösen jól használható zenei fesztiválokon, ahol a fellépő zenekarok logóit is érdemes elhelyezni rajta. A gasztrofesztiválokon is bevethetők, mivel a finom ételek mellett az italok is fogyni fognak.

A művészeti fesztiválok, kulturális fesztiválok, falunapok, szüreti mulatságok, vásárok is kiváló színterei az újrapoharak alkalmazásának, így sokkal kevesebb szemetet kell a rendezvény végén elszállítani.

A sportrendezvényeken különösen sok folyadék fogy, így nagy pazarlás lenne minden egyes pohár folyadék után eldobni a poharat. Az újrapohár megoldja ezt a problémát, így sokkal kevesebb lesz a műanyag szemét.

Az újrapoharak tehát egy jelentős lépést jelentenek a Föld védelme felé, mivel csökkentik a kidobott szemét mennyiségét, folyamatos használata révén nem csupán egyetlen pohárnyi folyadék fogyasztható belőle, hanem nagyon sokáig használhatók.

Sőt, a vásárlók otthon is tovább tudják használni, főleg, ha egy logózott termékről van szó, ami kellemes emlékeket ébreszt bennük.

 


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.