Életforma.hu

Egyéb

Müller Péter: a szerelem, a halál és a hallhatatlanság összefügg

Müller Péter könyvei, írásai borzasztóan népszerűek, hiszen mindegyik mögött saját titkai, valós élettapasztalatai állnak. Ám a Kossuth- és József Attila-díjas író az M5 csatorna Librettó című műsorában újabb különleges titkokat árult el életéről.

Müller Péter édesanyjától tanulta meg, hogyan lehet derűsen élni a legnagyobb pokolban is. Ám ennek ellenére az író nem mindig hallgatott rá. Így volt ez 65 évvel ezelőtt is, amikor hiába figyelmeztette édesanyja, hogy megölik, ő az anyai intelmek ellenére belerohant a forradalomba. A kapott lövések nyomát máig viseli, de megtapasztalta: a szerelem, a halál és a halhatatlanság összefügg.

Müller Péter (Fotó: mullerpeter.hu)

„Az én anyámban az volt a csodálatos, hogy megtanított arra, miként lehet a legnagyobb pokolban is vidáman, derűsen, játékosan élni” – mondta Müller Péter, majd elmesélte, mikor meglátták a háborúban lebombázott házukat, édesanyja azt mondta, „képzeljük azt, hogy ez nem is volt a mienk”.

„Ettől kezdve más életem lett. Előtte rettegő nyuszi gyerek voltam, ezután viszont vagánnyá váltam, elkezdtem verekedni, állandóan véresen jöttem haza, tüzelőt, ételt loptam” – mesélte az író. Elárulta azt is, hogy édesanyjával  egészen különleges kapcsolat volt közöttük, barátként-tanítóként tekintett rá és abban a szerencsés helyzetben van, hogy megismerhette fiatalkori életét, várandóssága alatti gondolatait. Édesanyja ugyanis magnószalagra mondta fel élettörténetét, amit az író később regénnyé szerkesztett.

Tanítómesterére viszont nem hallgatott azon a bizonyos napon 1956-ban. „65 évvel ezelőtt téptem ki magam anyám karjaiból és, rohantam a forradalom szívébe, ahol a szerelmem élt. Anyám azt mondta, megölnek. Mondtam, hogy tudom, de nekem ott a sorsom. Elindultam és szétlőttek, egyik lábam most is szét van lőve. Ekkor tanultam meg 65 évvel ezelőtt, hogy a szerelem, a halál és a hallhatatlanság összefügg. Ez olyan megélt tapasztalatom, amit nem könyvből olvastam, hanem tudom, hogy így van”.

A megható beszélgetés IDE kattintva újranézhető.

Ez is érdekelhet:

Tíz örök érvényű idézet Kosztolányi Dezső tollából

 


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.