Életforma.hu

Egyéb

Tomán Szabina női vállalkozókat támogat

Ahogyan az a Cápák között műsorból is kiderült, Tomán Szabina szívügyének tekinti a női vállalkozók támogatását. Az üzleti életben ő maga is gyakran szembesült azzal, hogy nőként több nehézséggel kell megküzdenie, mint a férfiaknak. Ennek a tapasztalatnak a jegyében született meg a Toman Mentorprogram ötlete, melyben női vállalkozókat segítenek a hatékony működésben. Már várják a jelentkezőket.

„Amikor beléptem az üzleti világba, egymást érték a kihívások, és gyakran úgy éreztem, hogy nőként  sokkal nehezebb ezekkel megküzdeni” – mondja Tomán Szabina, a Tomán Lifestyle vállalat alapítója. –„Már ekkor eldöntöttem, hogy ha egyszer módom lesz rá, misszióként fogok arra tekinteni, hogy segítsek azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Fontosnak tartom képviselni, hogy egy nő igenis lehet egyszerre családanya és sikeres vállalkozó”

Tomán Szabina (Fotó: Zsólyomi Norbert)

Szabina mentorprogramja idén startol el, de évente új jelentkezőket vár. Az első körben öt szerencsés vállalkozó hölgy vághat neki a felkészülésnek. Fontos, hogy ez a program nem a tevékenység beindításánál segít. Olyanok jelentkezését várják, akiknek már működő vállalkozásuk van, és akik meg tudják fogalmazni, hogy mi az a terület, ahol a leginkább segítségre szorulnak.

A jelentkezéshez ki kell tölteni egy pályázati adatlapot, mellé pedig egy videót kell készíteni. Ebben a jelentkezőnek pár mondatban el kell mondania a személyes történetét, beszélnie kell a céljairól, és arról , hogy mi a legnagyobb aktuális kihívás a munkájában. A videóanyagok alapján Tomán Szabina fogja kiválasztani, hogy kivel szeretne együtt dolgozni a következő hónapokban.

Négy hétvégén találkoznak majd a mentoráltak. Minden alkalommal más szakértői csapat támogatja őket. A találkozókon a márkaépítés, a marketing ,a kommunikáció, a stratégiai és az üzleti tervezés, a megfelelő munkatársi gárda kialakítása és a vezetői képességek fejlesztése kerül terítékre.

„A négy modulhoz a legjobb szakembereket választottam ki, olyanokat, akiktől én magam is folyamatosan tanulok” – folytatja Tomán Szabina.

„Természetesen  én is ott leszek, velem is lesz mód személyesen konzultálni.  De minden területen profi szakértő segít majd a hölgyeknek. A csoportos képzések mellett  mindenki számára lesz alkalom arra is, hogy szakértőinkkel azokat a kérdéseket elemezzék, amelyek a saját vállalkozásukban aktuálisan a legfontosabbak.”

A Tomán Mentorprogram  gyakorlati témákban is segítséget nyújt majd. Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége volna egy fotóra a bemutatkozó anyagához, akkor segítenek egy megfelelő fotózást megszervezni. Ha valaki a ruhatárát nem érzi megfelelőnek az üzleti élethez, stílustanácsadó támogatja. Ha az oldala keresőoptimalizálásával van gondja, akkor SEO-szakértő segíti.

Tomán Szabina saját vállalkozói tapasztalatai alapján dolgozta ki a programot (Fotó: depositphotos.com)

„További terveim is vannak a témával kapcsolatban” – teszi hozzá Tomán Szabina. –„Szeretnék egy díjat alapítani női vállalkozók részére. Ezzel is alkalmat teremtve, hogy megünnepeljük: képesek vagyunk egyszerre több szerepkörben is ugyanolyan magas szinten helytállni.”

Ezt is olvasd el:

"Nem volt könnyű átlépni a határaimat" - Tomán Szabina a változásról

 


Miért nélkülözhetetlenek a soft skillek a kiegyensúlyozott munkahelyhez?

Miért nélkülözhetetlenek a soft skillek a kiegyensúlyozott munkahelyhez? 

Az asszertivitás, a stresszkezelés, az időgazdálkodás és a konfliktuskezelés közvetlenül befolyásolja a munkahelyi együttműködést és jóllétet.
Mobil kordonok: az ideiglenes elhatárolás új korszakának alappillérei

Mobil kordonok: az ideiglenes elhatárolás új korszakának alappillérei 

A mobil kordonok jelentősége napjaink világában egyre növekszik, hiszen ezek az eszközök kiválóan alkalmasak a területek határolására és a mozgások irányítására.
Famintás WPC kerítés: az esztétikum és a fenntarthatóság találkozása

Famintás WPC kerítés: az esztétikum és a fenntarthatóság találkozása 

A modern kert kialakításában mind fontosabbá válik olyan anyagok használata, amelyek tartósak és esztétikailag is megfelelnek az elvárásoknak.
Hogyan válassz megfelelő beltéri falfestéket az otthonodhoz?

Hogyan válassz megfelelő beltéri falfestéket az otthonodhoz? 

A lakásfelújítás sosem egyszerű, de egy jó falfestékkel teljesen új életet adhatunk az otthonunknak.
A mobil autómosás kényelme: egy új korszak az autóápolásban

A mobil autómosás kényelme: egy új korszak az autóápolásban 

Az autótulajdonosok számára gyakran kihívást jelent a rendszeres tisztítás.
Szeptember 25. este a Kutatók Éjszakáján: Tojást Tudatosan …avagy tények és tévhitek a tojásról

Szeptember 25. este a Kutatók Éjszakáján: Tojást Tudatosan …avagy tények és tévhitek a tojásról 

Tudod-e, hogy a tojás nem csak a héjastól a tojástálcákba csomagolva vár ránk a boltok polcain?
Így használjuk ki okosan a kis fürdőszoba minden centiméterét

Így használjuk ki okosan a kis fürdőszoba minden centiméterét 

A kis fürdőszoba berendezése könnyen tűnhet lehetetlen feladatnak.
Globális gazdasági mutató a hamburgeren keresztül: a Big Mac Index titkai

Globális gazdasági mutató a hamburgeren keresztül: a Big Mac Index titkai 

Egy ikonikus szendvicsen keresztül jobban megérthetjük a globális gazdaságot, mint gondolnánk.
A terhelt jogai a büntetőeljárás során

A terhelt jogai a büntetőeljárás során 

A büntetőeljárás fontos része a gyanúsítottak és terheltek jogainak védelme, hiszen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és a tisztességes eljárás.
Mi történik, ha az anyasághoz vezető út hosszabb, mint vártad?

Mi történik, ha az anyasághoz vezető út hosszabb, mint vártad? 

Talán te is azt érzed, hogy hónapok óta vársz valamire, ami másoknak könnyedén megy.