Életforma.hu

Egyéb

Van, aki a világ leghíresebb sörét nem ismeri?!

A világ leghíresebb sörmárkáját, a holland Heinekent ma már szinte mindenki ismeri, ha másról nem, csillagos jelképéről, akár sörivó, akár nem, ugyanis számos sportesemény szponzoraként van jelen a különböző felületeken.

Hírnevét több, mint 160 éve alapozta meg egy ifjú vállalkozó, aki megalkotta a később  Heinekenre keresztelt nedű receptjét, ami annyira jól sikerült, hogy miután kilépett vele a nemzetközi piacra, számos díjat bezsebelt egy franciaországi versenyen, innen a vörös csillag.

A híres sör ma egyedülállóan a világ 192 országában kapható, és minősége, íze mindenhol szavatolt. Mi juttatta az egykori holland kis üzemet a világ élére? Mi a Heineken sör titka?

Mióta iszunk sört?

A sör nagy múltra tekint vissza, egyidős az emberiséggel, az első említés Hammurapi törvénykönyvében esik róla, és ebből a korból származik a mezopotámiai söristennőhöz intézett ima is, amelyből megismerhetjük a folyékony arany receptjét. De ismert volt már 7-9000 éve Szudánban, Észak-Kínában, az ókori Egyiptomban is, ahol a Részegség ünnepén emlékeztek meg az emberiség sör általi megmentéséről. Folyékony kenyér elnevezése is erre az időszakra utal, amikor is árpakenyérből készítették, és zavaros, darabos ital volt, amelyet valóban élelmiszerként fogyasztottak.

Európában is korán megjelent, egyes emlékek szerint germán törzseknek köszönhető az elterjesztése. A kora középkorban Flandria volt a sörfőzés európai központja, hagyománya a szerzetesekhez kapcsolódik. A 16. században már Bajorország és Anglia is híres volt a söreiről. 

Miből készül a sör?

Az első említések szerint árpából, árpakenyérből készültek a sörök, ízesítésükre mézet, datolyát, szőlőt, galagonyát, gyümölcssűrítményeket használtak. A komló és egyéb gabonák - búza, kukorica, rizs - csak a kora középkortól kerültek bele. Sokáig a sör kizárólag maláta, komló és víz hozzáadásával készülhetett, az élesztő, mint adalékanyag csak később került bele.

A modern söröket komlóval főzik, ami jellegzetes kesernyés ízt ad neki, továbbá természetes módon tartósítja, stabilizálja. 

A Heineken diadalútja

A Heineken 1864. február 15-én indult világhódító útjára, amikor az alapító, Gerard Adriaan Heineken megvásárolt egy amszterdami sörfőzdét, a "De Hooiberget”, majd 9 év kísérletezés után megalkotta a Heinekent. 1875-ben és 1889-ben arany medállal jutalmazták a párizsi világkiállításon, majd megindult a Heineken sörök importja, és ekkor került rájuk a vörös csillag. 

A korábbi barna üvegeket 2013-ban felváltották a jellegzetes zöld palackok, majd 2017-ben piacra dobták az alkoholmentes változatot, a Heineken 0.0-t. A márka világszerte számos sörgyárral rendelkezik, és a Heineken ma is hagyományos módszerrel, hagyományos alapanyagokból, titkos recept szerint készül. Az “A” sörélesztőnek és a gyártási technológiának köszönhetően jellegzetes, keserű, kellemesen telt ízvilág jellemzi. 

Bárhol is járunk a világon, válasszunk a számtalan kiszerelésből, és fogyasszunk el egy pohár Heinekent az alapító és névadó Gerard Adriaan Heineken tiszteletére!


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.