Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10 csillapító tanács, hogy a stressz ne menjen a gyomrodra!

Augusztus végén, mikor mindenki visszatér a nyaralásokból, próbáljuk újra felvenni a fonalat a munkahelyen, iskolában, miközben nem is vesszük észre, de a hirtelen megszaporodott feladatok következtében fokozottan ki vagyunk téve a stressz káros hatásainak.

Ha erre nem készítjük fel megfelelően a szervezetünket, könnyen kialakulhatnak úgynevezett pszichoszomatikus tünetek, leggyakrabban az emésztőrendszerünk egyensúlya borulhat fel a stressz miatt. És olyan kellemetlen tüneteknek jelentkezhetnek, mint például a haspuffadás, hasmenés, székrekedés, melyek a felborult bélflóra következtében keseríthetik meg napjainkat.  

Szerencsére a helyzet nem olyan reménytelen, mint amilyennek elsőre tűnhet.

Néhány apró jó tanács betartásával sokkal könnyebben kezelhetjük a munkahelyi stresszt, így az nem megy a gyomrunkra. 

1. Reggelizz úgy, mint egy királynő!

Az egyik legfontosabb szabály, hogy a nagy rohanásban se feledkezzünk meg a reggeliről. A nap első étkezése nagyban meghatározza a napunk hátralevő részét. Ez adja meg ugyanis az "alaphangot". Hétközben, ha nincs időnk hosszasan reggelizni, akkor is találjunk öt percet, és együnk meg egy probiotikus joghurtot. Hétvégén pedig próbáljunk meg nyugodtan, ráérősen reggelizni. Ha tehetjük, piknikezzünk a szabadban. 

2. Add meg a módját!

Ez nemcsak a reggelire igaz. Dietetikus szakemberek szerint nem csak az elfogyasztott ételek minősége fontos, hanem az is, hogy milyen körülmények között eszünk.

Szánjunk fél órát az ebédünk elfogyasztására, meg fog térülni a kiesett idő. Ilyenkor szakadjunk el az asztalunktól, ne ebédeljünk a billentyűzetről! 

3. Sokszor, keveset!

Mivel fontos, hogy naponta 5-ször étkezzünk, délután ismét fogyasszunk el egy probiotikus joghurtot, vagy friss gyümölcsöt! Ezt néhány perc alatt megtehetjük, mégis nagyon sokat segít abban, hogy az emésztésünk zavartalanul működjön. (stressz hatására az emésztés szünetel, így segítenünk kell abban, hogy újra meginduljon a folyamat, ha a stressz elvonult). 
 
4. Nassolj egészségesen!

Kerüljük a munkahelyi nass csapdákat! Mindenkinek van legalább egy kollégája, akinél mindig akad egy-két édes falat. Lehetőleg mondjunk nemet a csábításra, helyette ragadjunk meg egy almát és éljük ki azon rágcsáló szenvedélyünket. 

5. Vacsorázz könnyedén! 

Este már mindenképpen kerüljük a nehéz, fűszeres ételeket! Inkább fogyasszunk salátát, probiotikus tejtermékeket, teljes kiőrlésű pékárut. Így a lidérces álmoknak is elejét vehetjük.  

6. Igyál sokat!

Legjobb, ha mindig van az asztaliunkon egy nagy üveg szénsavmentes ásványvíz. Ha szem előtt van, többször jut eszünkbe, hogy igyunk. Lehetőleg napi másfél, két liter vizet fogyasszunk el. (nyári melegben akár 3 litert is ihatunk) 

7. Lélegezz!

Néhány egyszerű test- és légző gyakorlattal megakadályozhatjuk, hogy a stressz átvegye a vezetést fölöttünk.

A stressz hormonok hatására a szervezetünk készültségi állapotba kerül, ilyenkor felgyorsul a szívverésünk, a légzésünk. Hunyjuk le a szemünket egy percre és, figyeljünk a légzésünkre. Vegyünk néhány nagy levegőt. Pár másodpercen beül automatikusan le fog lassulni a légzésünk, ezáltal megnyugszunk. Ezt a módszert akkor is alkalmazhatjuk, ha éppen egy előreláthatólag "stresszes" kellemetlen vita előtt állunk.

8. Mozogj!

Óránként álljunk fel a székünkből pár percre! Ilyenkor próbáljunk nem a megoldandó feladatokra gondolni. Igyunk egy csésze teát a kollégáinkkal, vagy sétáljunk egy kört a folyosón. Hogy a szemünkről se feledkezzünk meg, pislogjunk néhányat gyorsan egymás után, ez jótékonyan hat a kiszáradt, monitorra szegeződő szemeknek.  

9. Pedálozz!

Kerekezzünk be a munkahelyünkre! Ha van rá lehetőségünk, szép időben menjünk biciklivel a munkahelyünkre. A mozgás nem csak kikapcsol, de az emésztésre is kedvező hatással van, hiszen masszírozza a hasi szerveinket. 

10. Gyalogolj!

Hazafelé szálljunk le egy megállóval előbb a buszról, villamosról és sétáljunk haza! Napi fél óra séta már segíthet abban, hogy szervezetünk elsavasodása ellen tegyünk. Hétvégén pedig kiránduljunk a természetben. 

Mik azok a probiotikumok?

A probiotikumok túlnyomó része tejsavbaktérium, általában a Lactobacillus, a Streptococcus és a Bifidobaktérium törzsek tagjai, amelyek jelentős számban túlélik az emésztőrendszeren való áthaladást. Amennyiben nagy számban vannak jelen, aktivitásuk révén segíthetik az egészséges bélflóra kialakítását és egyensúlyának megőrzését, valamint javíthatják a természetes védekezőképességet. Egy tejtermék akkor nevezhető probiotikusnak, ha legalább 106/g koncentrációban tartalmaz élő probiotikus kultúrát a termék fogyaszthatósági ideje alatt. 

A probiotikus tejtermékeknek többféle, a szervezetre nézve kedvező hatása lehet:

-   Segíti kialakítani és megtartani a bélflóra egyensúlyát

-   Támogathatják az immunrendszert

-  Rövidíthetik a hosszú tranzitidőt vagyis a béltartalom bélcsatornán való áthaladási idejét, ezáltal segíthetik a székrekedés kezelését

- Enyhíthetik a hasmenés kellemetlen tüneteit

-   Egyesek csökkenthetik a haspuffadást

-   Csökkenthetik az ún. rossz, azaz LDL koleszterin szintet

-  A nyáron gyakran fellépő ún. "utazók hasmenése" megelőzésére is jól alkalmazhatók

Nagyon fontos, hogy napi rendszerességgel fogyasszunk probiotikus tejtermékeket, mert hatásukat csak hosszú távú alkalmazás esetén tudják kifejteni. Ügyeljünk arra, hogy olyan probiotikus tejtermékeket válasszunk, amelyek probiotikum tartalma és ezek kedvező hatása tudományosan igazolt.  

Ez a sajtóanyag a WGO (World Gastroenterology Organisation) és a DANONE CSOPORT "Egészséges Emésztésért" nemzetközi kampány részeként készült.


 


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.