Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10 éve a vörös iszap mindent vitt: épületeket, életeket, sorsokat

Tíz éve történt, de az érintett települések lakóinak életét a mai napig igazán ez nap, és ez a szörnyű esemény határozza meg. A MAL Zrt. Ajkai Timföldgyárának zagytározójából kiömlő több ezer köbméternyi veszélyes anyag egyik pillanatról a másikra megváltoztatta az itt élők életét. Írásunkban az elmúlt évek főbb történéseit idézzük vissza.

Tíz évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, 2010. október 4-én szakadt át a MAL Zrt. Ajkai Timföldgyárának zagytározója és a mintegy 6-700 ezer köbméternyi pusztító vörös iszap hatalmas sebességgel indult meg a közeli települések, Kolontár, és Devecser felé, de a zagy Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit is elöntötte.

Átszakadt. Forrás: KIM, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=11879232

 

Az árhullám néhol két méter magasra is felcsapott, talán mindannyiunk emlékezetében még ott élnek a korabeli híradótudósítások: a házfalakon embermagasságban húzódó vöröses-barnás sávok, az elsodort gépjárművek, és félbetört villanypóznák döbbenetes, elborzasztó képei.

A lúgos, maró hatású anyag nemcsak óriási ökológiai és anyagi károkat okozott, de tíz ártatlan ember életét is követelte, további kétszázan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A szennyező anyag belekerült a Torna-patakba, és a Marcalon keresztül eljutott a Rábába, onnan pedig a Mosoni-Dunába, majd végül a Dunába.

Az érintett falvakban a katasztrófa elhárítása ugyan viszonylag hamar megindult, ez azonban nem tudta fölülírni a megtörtént emberi tragédiákat, és főleg nem volt képes a hosszabb távú lelki sérüléseket megelőzni. Egy évvel a történtek után már arról lehetett hallani, hogy az érintett falvakban megnőtt a magas vérnyomással, az immunrendszerrel és a viselkedési zavarokkal kapcsolatos betegségek száma. Az emberek biztonságérzete lett oda egy pillanat alatt, a lelkekben keletkezett helyrehozhatatlan kár.

Az állam is tette a dolgát, a környezetvédelmi hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a cég tevékenységét, és büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen, hogy kiderítsék, kit is terhel felelősség a történtek miatt.

A politikusok is szükségét érezték a megszólalásnak, a kormány részéről azonban már a kezdetektől a személyi felelősséget hangsúlyozták, és nagyrészt kizárták annak a lehetőségét, hogy itt valamiféle természeti katasztrófa történt volna; a hivatalok és az állami hatóságok felelőssége sem került hangsúlyosan szóba.

A Miniszterelnök az Index korabeli tudósítása szerint úgy nyilatkozott, hogy „Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti okai lennének a katasztrófának. Élünk a gyanúperrel, hogy itt emberi mulasztásról van szó.”

Egy egész élet ... Fotó: youtube

Az okok és felelősök keresése szerencsére nem akadályozta az adománygyűjtés azonnali megindulását; az akcióból cégek, és magánszemélyek ugyanúgy kivették a részüket, mint ahogy az állam is odatette magát.

A Nemzeti Segélyvonal, illetve a Vöröskereszt Segélyvonal felhívásával hívásonként 200 forinttal lehet támogatni a károsultakat, és éppen a napokban került ismét a nyilvánosság elé az az ikonikus felvétel is, melyen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja dolgozószobájában a károsultaknak egymillió amerikai dollárt adományozó Soros Györgyöt, aki a nagyvonalú felajánlást a Nyílt Társadalom Alapítvány nevében tette meg.

Már a tragédiát követő első napokban megindult a gondolkodás arról is, hogy miként lehetne az érintett romba dőlt épületeket újjáépíteni. Végül a helyreállítás helyett amellett döntöttek, hogy teljesen új, egyen tervek szerinti, népies stílusú házakkal pótolják az elpusztult ingatlanokat. Ez a döntés később persze újabb vitákat generált, a települések lakói ugyanis csak nehezen fogadták el, hogy régi, és jól megszokott környezetükből valami egészen másba kell beköltözniük.

Az igazságszolgáltatás malmai is lassan őröltek az ügyben.
Döbbenet. Fotó: mti

 

A négy évvel ezelőtt lezárult első fokú perben a Veszprémi Törvényszék mind a 15 vádlottat felmentette minden vádpont alól. Az ítélet indoklása szerint a katasztrófát tervezési hibák okozták, és nem emberi mulasztás.

2018. februárjában a Győri Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásban ítéletet hirdetett, és a per fő vádlottjait, a MAL Zrt. egykori vezetőjét és helyettesét ítélték két év hat hónap és két év letöltendő börtönbüntetésre, a többi vádlott jóval kevesebbet kapott.

Szomorú végkövetkeztetésként talán csak annyi: nemcsak a teljesen újjáépült, vadonatúj települések általában üres utcáin látni, érezni a tragédia borzalmának kései hatását, de a térség lakói sem tudták teljesen megemészteni a történteket, alapjaiban határozza meg a közérzetüket, hogy az emberi hanyagság miatt egész életek munkája, erőfeszítése veszett oda gyakorlatilag egyetlen pillanat alatt.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.