Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10 éves időkapszula került elő

Tíz éve elásott emlékek kerültek elő a Samsung 2010-ben elrejtett, és idén télen kiemelt időkapszulájából. A mementó felhasználók fotóit tartalmazza, amelyek újra életre keltik a 2010-es éveket. A technológia elképesztő mértékben fejlődött az eltelt időben, az Emlékezz rám! kezdeményezés pályázói közül azonban többen ma is szenvedélyes fotósok.

A Samsung első NX szériás fényképezőgépe állt az idén 10 éves Emlékezz rám! kampány középpontjában. A fotópályázatra 2010 legemlékezetesebb és legkedveltebb képeit küldték be a pályázók, a Samsung ezekből állított össze egy egyedi albumot, amelyet aztán tíz évre időkapszulába zárt. A közel 800 pályamű közül akkor a felhasználók szavazati alapján 300 művészi fotó került a gyűjteménybe, a 10 legtöbb szavazatot begyűjtő fényképész pedig egy-egy NX11 gépet is átvehetett.

Kiásás előtt. Fotó: Samsung

 

Felnyitás után. Fotó: Samsung

A fotóalbumot is tartalmazó időkapszulát 2010. december 31-én, ünnepélyes keretek között helyezték el a Westend City Center Ferdinánd híd felőli bejáratánál. Az elmúlt tíz évben rengeteget változott a fényképezés, a technológia és a felhasználói szokások alig hasonlíthatók össze. A digitális fényképezőgépek helyett ma már okostelefonokkal készül a fotók nagyobb része. A Samsung fejlesztéseinek köszönhetően a legújabb készülékek, így a Galaxy S20 vagy Note20 széria kameráival sokkal egyszerűbben készíthetők látványosabb képek, mint tíz éve fényképezőgéppel. A digitális tartalommegosztás korában rengeteg fotó és videó készül nap mint nap, az igazán jó képek elkészítéséhez azonban továbbra is szükség van arra a különleges látásmódra, amellyel a tíz évvel ezelőtti nyertesek rendelkeznek.

Az időkapszula. Fotó: Samsung

Az időkapszulából előkerült képek tíz év távlatából is lenyűgöző alkotások, amelyek sokat elárulnak arról, hogyan látták a felhasználók a világot 2010-ben. A fotók között megtalálhatók személyes emlékek, látványos táj-kompozíciók és kísérletező kedvű darabok is, néhány képen pedig olyan részletek is visszaköszönnek, amelyek ma már nem a mindennapi életünk részei.

„Izgatottan vártuk az időkapszula felnyitását és nagy öröm számunkra, hogy velünk együtt mások is örömmel emlékeznek vissza erre a fotópályázatra – mondta el Witsch Gerda, a Samsung Magyarország marketing vezetője. – Az elmúlt tíz év rengeteg változást hozott, de az igazán fontos pillanatokra, ahogy ez a képeken is látszik, mindenki emlékszik. A Samsung az évtized kezdetén és most, 10 évvel később is a kreatív alkotók mellett áll, hogy innovatív megoldásaival segítse őket korunk megörökítésében.”


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.