Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10 jótanács, hogy elkerüljenek a zsebtolvajok

Már egyre jobban érződik a karácsonyi hangulat, beindult az ajándékvásárlási őrület. Fokozódik a zsúfoltság a bevásárlóközpontokban és az autóbuszokon is. A nagy tömegben pedig mindig megjelennek a zsebtolvajok, akik könnyű prédát keresnek maguknak. Ezeréves módszerekkel és újabb rafinált trükkökkel fosztogatják a kiszemelt áldozatukat. Érdemes tehát óvatosan, körültekintően vigyáznunk pénztárcánkra, mobiltelefonunkra, egyéb értékeinkre. Ne engedjük elterelni a figyelmünket, mert könnyen bajba juthatunk!

Jó tudni, hogy a zsebtolvajok többnyire szervezetten "dolgoznak"! Általában ketten vagy hárman igyekeznek megfosztani minket értékünktől.  A "szereposztás" szerint az első eltereli a figyelmet, a második elemeli a pénztárcát, míg a harmadik villámgyorsan kereket old a zsákmánnyal.

Tehetünk azért, hogy ne váljunk áldozattá!

forrás: sxc.hu

1/ Lehetőleg kerüljük a nagy zsúfoltságot és tumultusokat, jóllehet ez ilyenkor karácsonyhoz közeledve nem egyszerű feladat. A nagy zsúfoltság és tömeg szinte mágnesként vonzza a szervezett zsebtolvaj csapatokat.

 2/ A pénztárcánkat soha se hordjuk a kezünkben. Ha fizettünk, azonnal tegyük azt el a belső zsebünkbe, vagy zárható kézi táskánkba. Ugyanez vonatkozik a bankkártyánkra. A bankkártyánk papír tokjára soha se írjuk rá a pin kódot, mert így ha el is lopják, nem tudják azonnal leüríteni.

 3/ Lehetőleg sohase induljunk egyedül bevásárolni. Idősebb rokonainkat és tapasztalatlan gyerekeinket se engedjük el önállóan bevásárolni, főleg nagyobb pénzösszeggel. Ha ketten-hárman megyünk a tömegben, már eleve kevésbé kerülünk látókörbe, és jobban tudunk egymásra is figyelni.

4/ A férfiak a pénztárcájukat mindig a belső zsebükben tartsák, és a biztonság kedvéért még gombbal is zárják le. A farzsebben tartott pénztárca nem elegáns, és rendkívül kockázatos is. A hölgyek előszeretettel a kézi táskájukban tartják pénztárcájukat. Ezeket a kézi táskákat mindig lezárt állapotban kell tartani.

 5/ Soha se tegyünk pénztárcát és egyéb értékes tárgyakat a hátizsákunkba. Sőt, ha lehet, a nagy zsúfoltságban kerüljük a hátizsák használatát. A kézi táskáinkat mindig bezárt állapotban közvetlenül magunk mellett és előtt tartsuk. Az is jó megoldás, ha kézi táskánkat erősen a hónunk alá szorítjuk. Az öv táskák is biztonságosak.

 6/ Pénztárcánkat és mobiltelefonunkat egyetlen másodpercre se tegyük le az áruházi pultra, vagy az étterem asztalára őrizetlenül. A nagy zsúfoltságban alkalmi tolvajok is felbukkanhatnak.

7/ Vásárlás közben a kézi táskánkat és egyéb értékeinket soha se tegyük bele a bevásárló kocsiba. Onnan ugyanis egy gyors mozdulattal azt bármikor kiemelhetik. Sorban állás közben ne engedjük meg senkinek, hogy közvetlen közelünkbe lépjen. Jogunk van a saját intim zónánkhoz!

8/ Ne hagyjuk elterelni a figyelmünket mindenféle pénzváltási és más manőverrel. Ha idegenek lépnek oda hozzánk, hogy váltsuk fel a pénzüket, - inkább udvariasan hárítsuk el a kérést. Ne legyünk naivak, megnyerő modorú személyek is lehetnek zsebtolvajok!

9/ Legyünk nagyon óvatosak, ha valaki zsúfolt helyen belénk ütközik, vagy közvetlenül mellénk sodródik. Azonnal ellenőrizzük le pénztárcánkat és azonnal lépjünk tovább. Nem kizárt, hogy a nekünk ütköző személy a zsebtolvaj csapat első tagja, aki csupán el akarja terelni a figyelmünket.

10/ Ha tetten érjük a zsebtolvajt, azonnal hangosan kérjünk segítséget, és reménykedjünk, hogy lesz legalább egyvalaki, aki a segítségünkre siet. Ne engedjük futni a tolvajt, lehetőleg tartsuk vissza és azonnal hívjuk a rendőrséget.  Amennyiben későn kapunk észhez, akkor igyekezzünk azonnal rekonstruálni az eseményeket és haladéktalanul tegyünk feljelentést. A bankkártyánkat és mobil telefonunkat azonnal tiltassuk le!

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak annyi pénzt vigyen magával - egy kis ráhagyással -, amennyit aznap el kíván költeni. A bankkártyánk pin kódját semmiképpen se írjuk fel a kártyatartó papírtok hátoldalára. A pin kódot meg kell jegyeznünk, vagy jobb híján mentsük le telefonunkban egy kitalált személy "kódolt" telefonszámaként. Különösen idősebb és egyedül közlekedő személyeknek ajánlom a fokozott éberséget. A karácsonyi örömünnepünket ne engedjük elrontani!

Kincs István

http://steve4security12.blog.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.