Életforma.hu

ÉLET-MÓD

20 éves sikertörténet: a Budavári Borfesztivál

Mintha csak pár éve lett volna, hogy először tárult ki a Borfesztivál kapuja a Vörösmarty téren az akkor még csak néhány száz bizonytalan, kíváncsiskodó fővárosi ember előtt. Megtippelni sem lehet, hogy 20 év alatt hány borospalacknyi víz folyt le a Dunán, de az biztos, hogy a Borfesztivál azóta több millió emberrel szerettette meg a bort. Elengedhetetlen szerepe lett a magyar borkultúra fejlődésében, kiteljesedésében, a borászok és a fogyasztók találkozásainak megszervezésében, a magyar bor hírnevének öregbítésében. A Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, és a hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül.  

Budavári Borfesztivál 2011. szeptember 7-11.




A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, és készítőik, akik szívesen válaszolnak majd az érdeklődők kérdéseire, és akiknek szakszerű útmutatásait, tanácsait érdemes megfogadniuk mindazoknak, akik értő borfogyasztóvá kívánnak válni.

A 20 éve elindított szekér nemhogy gurul, de megállíthatatlanul száguld, csak győzzünk utána szaladni!

Önre is vár a felejthetetlen élmény: több ezer bor, szívhez szóló ritmusok és dallamok, nagyszerű produkciók, ízek és illatok bódító kavalkádja, festői szépségű környezet, sok-sok barát és ismerős, emberek, arcok, mosolyok.

Ha mindez nem elég ok arra, hogy együtt ünnepeljen velünk, akkor íme még néhány hívó szó, amelyeknek biztosan nem lehet ellenállni. De miért is kellene?

Franciaország a díszvendég, nagyszerű színpadműsorok, a csirke osztrigája, hagyományos és bisztrokonyha, ajándékok-meglepetések, fotókiállítás az elmúlt 20 évről, rengeteg játék, borbíráló tréning, ingyenes wifi, kreatív gyereksarok, szüreti kavalkád, 20 éveseknek ajándék, nagy szülinapi tortázás és pezsgőzés…

Naprakész információkért, csatlakozzon a Facebookon a Budavári Borfesztivál oldalához!


http://www.aborfesztival.hu/

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.