Életforma.hu

ÉLET-MÓD

2008 új divathulláma - rengeteg képpel

A fúziós konyha kifejezést néhány évvel ezelőtt hallottam először, egyszerűen csak annyit jelent, hogy a szakácsok több nemzet főzési szokásait, technológiáit, receptjeit keverik. A fúziós divat megnevezéssel csak mostanában találkoztam, de nagyjából ugyanezt jelenti.

Bármit felvehetünk, amiben jól érezzük magunkat, olyan nemzetek, országok, etnikumok tipikus ruhadarabjai, színei, mintái, formái is bekerültek a mindennapi ruhatárba, amit régebben elképzelni sem tudtunk.

A divatról alkotott hagyományos kép szépen lassan megváltozik, a határok eltűnnek, Új-Guineában három csíkos pólóban járnak, Hollywoodban meg Prada turbánban.

Kattintson a galériáért!

Különböző kulturális hatások érik a divattervezőket, és ők büszkén beillesztik ezeket legújabb kollekcióikba. New York, Milánó, Párizs és London mellett Új Delhi, Tokió, Torontó és Nigéria is egyre jobban feltör.

Persze bárki kombinálhat kedvére, nem kell tervezőnek lenni. Gwen Stefani is így kezdte, ő a japán utcai divatot vitte fel a színpadra, és hozta így divatba. Vannak, akik szerint az etnikumok befolyásolják a divatot, vannak, kik szerint ez pont fordítva van, és ez is csupán a globalizáció része.

A lényeg, hogy az izgalmas minták, színek, fazonok bekerülnek a körforgásba, és nem tűnnek el méltatlanul a süllyesztőben. Úgyhogy merjük az újat a régivel kombinálni, egy kicsit merészek lenni, hiszen egy jól eltalált darabbal egészen egyediek lehetünk. 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.