Életforma.hu

ÉLET-MÓD

2016: a tisztulások és lezárások éve lesz!

Közeledik az év vége, ilyenkor mindenki azt latolgatja, vajon mit hoz a jövő? Könnyebb, vagy nehezebb lesz-e az életünk? Van, aki azt mondja, mindig a páratlan évek a gyötrelmesebbek, mások a számoktól várják az előrejelzést. Belátásotok szerint fogadjátok szeretettel ZOÉ számmisztikai sorselemzőnk gondolatait!   

Sokan már idén is panaszkodtak, mennyire kemény év a 2015-ös. Pedig nem az, csak a karma mindenkinél más előjelet hoz. No, meg mi is beletettük a történetbe az elmúlt években saját magunkat rendesen. Most aztán látszik a tetteink előjele…

2016-ban is gyakran fogunk panaszkodni. Többnyire azok, akik görcsösen ragaszkodnak az ego által kreált megoldásokhoz, és nem tudnak (vagy csak nehezen) elengedni személyeket, történéseket, tárgyakat, körülményeket. A SORS itt is rendezi a dolgokat. Akár tetszik, akár nem!

Kép: wikimedia

2+0+1+6=9. Kilences esztendőben nem kell semmin sem csodálkozni. Emberek, körülmények tűnnek el az életünkből. Aki és ami nem szolgál már bennünket a fejlődésben, miért is maradna ott? Jobb, ha megadjuk magunkat a sorsnak és figyeljük, merre terelget bennünket. Az Égieknek mindig jobb megoldásaik vannak, mint ahogy azt mi bármikor elképzelnénk… Szóval: ne görcsöljünk, ne ellenkezzünk, mert ha így teszünk, minden tovább fog tartani, és fájni fog! Vegyük ezt az évet egy nagytakarításnak, egy kiadós lomtalanításnak. Ahhoz, hogy bejöjjenek új szereplők és impulzusok az életünkbe (2017 majd 1-es esztendő lesz, a nagy kezdeteké…), ki kell dobnunk az elavult, felesleges cuccokat, nemdebár…?

2016-ban is folytatódik a nők szerepének fontossága. A női oldalunk, a megérzéseink használata, az empátia szerepe kiemelt ebben az évezredben (20-as minőség!). Az intuíció, a jelekre való tudatos figyelés, az együttérzés és mások szolgálata folyamatosan fókuszban lesznek.

16/7: Baljóslatú szám a numerológiában. Ha valaki nem az útján van, nem megy jó irányba, bukni fog. Gondok sorozata, balesetek, szerencsétlenségek jelzik mindezt. (A Tarotban a 16-os kártya a TORONYból kieső villámsújtotta ember.) Tehát: minél magasabban van valaki, annál nagyobbat lehet zuhanni. Ez a jelenség nemcsak az egyes emberek életében lesz ott, de természetesen politikai, társadalmi és világi eseményekben is nyomon követhetjük. Minden és mindenki, aki nem a szeretet és az együttérzés útját járja, elbukik. Jobb, ha magától távozik posztjáról, mert fájdalmasabb lesz, ha erre kényszerítik! Földanya is leszórja majd magáról a szennyet és takarít: cunamik, földrengések, árvizek, tornádók, tűzvészek stb. formájában. Ahol ezek a katasztrófák jelen lesznek, ott sok a negatív energia. JELként vehetjük… Ahol viszont harmónia van, ott nem kell ilyenektől tartani.

Tudtad?
A numerológia vagy számmisztika számokkal foglalkozó ezoterikus rendszer. Alapvetése, hogy a számok nemcsak mennyiségi, hanem minőségi mutatóval is rendelkeznek. Minden egyes számhoz jelentést társít. A mai numerológiai nézetek Püthagoraszt jelölik történelmi kiindulópontként. (Wikipedia)

Szellemi szám, amelynek hatása alatt a vallás, az okkultizmus, az ezotéria, a szellemtudományok, a filozófia tanulmányozása hangsúlyos.

A család, a harmonikus kapcsolatok, a művészetek, az egészség és a szépség szerepet kapnak a megfelelő önismeret, valamint az érzelmi intelligencia kiteljesítésében. Azonban a függetlenség és az önállóság mindezek előtt áll. Az önismeret magányos út, de nem baj, ha olykor másoktól is tanulunk (hiteles személyekre gondolok!), másokat is be tudunk fogadni a személyes zónánkba (nyitottság).

A 9-es szám a Neptunusz bolygó rezgését hozza el. Gyakorta fogjuk tapasztalni, valami történik a színfalak mögött, nem minden egyértelmű, de ne akarjunk mindent megérteni! Elég, ha a megérzéseinkre és a szívünkre figyelünk! Ha nem így teszünk, idegileg megterhelő év lesz számunkra a 2016-os.

Akinek a képletében kiemelt szerepet kap a 9-es szám - szeptemberben, 9-én, 16-án, 18-án vagy 27-én van a születésnapja; a sorsszáma 7-es vagy 9-es; több 9-es is van a képletében (beleértve a nevének rezgését is), 9-es személyes éve van -, azoknak ez az év különösen kiemelt fontosságú lesz az életében.

2016 rezgése általános hatással bír mindenki életére, de az egyéni képlet értékelésével lehet pontos folyamatokat megállapítani. Egy biztos: a LÉLEK dönt. Ha te széllel szemben akarsz menni, tedd meg! Csak utána ne csodálkozz az eredményen, és főleg: ne panaszkodj! Vállald a döntéseidért, a tetteidért a felelősséget!

A többieknek pedig jó tisztogatást, nagytakarítást és elengedési gyakorlatokat kívánok 2016-ra! Ezt kívánja Nektek ZOÉ számmisztikai sorselemző!


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.