Életforma.hu

ÉLET-MÓD

25 éves a Folyamat Társaság

Nagyszabású tárlattal ünnepel az 1991-ben alakult Folyamat Társaság. A Széphárom Közösségi Térben szeptember 1-jén, 18-kor nyíló kiállítás a folyamat egyszerű pillanatfelvétele a múltat is megidézi - emlékezve elhunyt tagjaira.    

Simsay Ildikó festménye

A Folyamat Társaság 1991-ben alakult. Tagja és "krónikása" Takács Ferenc irodalomtörténész így mutatja be a művészeti közösséget:

"A Folyamat Társaság, bármilyen furcsán hangozzék is ez, a kiállítások társasága: a kiállítás a Társaság működési elve, és a legfontosabb kapocs, amely a társaság tagjait összefűzi, maga a kiállítás az, amely a Társaság nevében jelzett folyamatnak, az örök működésnek egyszeri állomása, illetve valamiféle pillanatfelvétel erről a folyamatról."

A Széphárom Közösségi Térben (Budapest, V., Szép utca 1/b.) rendezett kiállítás egy olyan pillanatfelvétel, mely a múltat is megidézi - emlékezve elhunyt tagjaira.

A meghívó tanulsága szerint Oláh Tamás kárpitművész így ír:

"Társaságunk nem művészeti ágak szerint és nem is egyfajta kiáltvány mögé felsorakozva, hanem kiállításokra, és azok megvalósításának örömére szerződött. Annál is inkább igaz ez, mivel társaságunkban szinte minden művészeti ág képviselteti magát."

Simsay Ildikó festőművész, Kép: Nádorfi Lajos

Nádorfi Lajos operatőr-fotóművész, akinek munkája szintén látható a kiállításon, így ajánlja a művészetkedvelők figyelmébe a jubileumi tárlatot:

"A Folyamat Társaság 1991-ben alakult, debütáló kiállítása, a „Barlangkultúra” 1991. december 13-án nyílt a Budapest Galéria Szabadsajtó úti kiállítótermében. Erről készítettünk filmet Szemadám György (H)arc-képek című műsorában. Ekkor ismerkedtem meg a társaság művészeivel. Adás után az a megtiszteltetés ért, hogy Simsay Ildikó festőművész, a társaság vezetője, és Péter Ágnes szobrászművész felkértek, hogy legyek én is tagja a Folyamat Társaságnak. Nagy öröm számomra, hogy az én képeim is ott lehetnek ilyen kiváló művészek alkotásai között...Az azóta elhunyt Simsay Ildikó portréját én fényképeztem. Szeretettel emlékezem rá és a többi képzőművész barátunkra, akik már nem lehetnek velünk a megnyitón."

Simsay Ildikót és képeit 1975 táján ismertem meg - még kezdő rádiós koromból. Minden mondatából, mozdulatából áradt a kedvesség, a szeretet, a lelki szépség. Egész életében az volt az álma, hogy kiállíthasson a Vigadó Galériában. A sors kegyetlensége, hogy ezt a pillanatot már nem érhette meg. A sors ajándéka viszont, hogy épp a Folyamat Társaságnak - és Nádorfi Lajos barátomnak - köszönhetően neve, képe, arca most is köztünk él!

A kiállításon szereplő művészek:

Ilyet még nem láttak a londoniak! De mi sem…
Először hagyja el Dél-Afrikát és az afrikai kontinenst a mapungubwei arany orrszarvúszobor, a gyarmatosítás előtti dél-afrikai civilizáció nyolcszáz éves jelképe, amely ősszel a British Museum egy nagyszabású tárlatán lesz látható Londonban. A kiállítás részleteiről itt olvashatsz!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.