Életforma.hu

ÉLET-MÓD

3 dolog, amit soha ne kövess el, ha összevesztél a pároddal

Összekapunk, és kibékülünk. Megsértődünk, és kiengesztelődünk. Egy párkapcsolat nemcsak a rózsaszín felhőkön lebegésről szól, hiszen akár együtt élve, akár csak az ismerkedési fázisban könnyen kirobbanhatnak kisebb-nagyobb viták.

Nemcsak veszekedni kell okosan tudni, de az is nagyon fontos a boldog jövő érdekében, hogy helyesen viselkedjünk a viták után is. Van néhány olyan lépés, amivel csak rontunk a helyzeten a békülés felé vezető út helyett. Összegyűjtöttük az öt legfontosabb dolgot, amit jobb, ha inkább nem teszel meg ha összezördültél a pároddal.

Ne keress indokot a harcra

Ha összezördültél a pároddal - főleg, ha valami jelentéktelenebb ügyről van szó - nagyon könnyen megmagyarázhatod az aktuális rossz hangulatoddal. Vagy épp a fejfájásoddal, a stresszes munkanappal, a rossz éjszakával. Ez már csak azért sem jó megoldás, mert elhárítod magadról a felelősséget, holott minden bizonnyal nem hirtelen abban a pillanatban jöttél rá, hogy rossz napod van. Ezért ha ilyen helyzetbe kerülsz, sokkal célravezetőbb, ha előre szólsz a párodnak, hogy ma a szokásosnál ingerlékenyebb vagy. Ezzel egyfajta felelősséget is vállalsz, ugyanakkor jelzed, hogy nem célod a vita kirobbantása.

Kép: pixabay.com

Ne a szex legyen a megoldás

Kevés felszabadítóbb együttlét van, mint a békülős szex, ám ez soha nem lehet megoldója egy-egy problémának. Mivel a pasiddal mindketten másként működtök, nem biztos, hogy ugyanannyi időre van szükségetek egy-egy helyzetet feldolgozásához. Lehet, hogy számára már pár óra múlva helyreáll a világ rendje, ezért egy kedveskedő mondat kíséretében szexre csábítana. Ha azonban te úgy érzed, még a kelleténél jobban foglalkoztat az eset, csak az ő és a béke kedvéért ne menj bele. És ne is fordíts hátat neki sértődötten, hogy mi a fenét képzel ezek után. Inkább kérd meg, hogy most csak bújjatok össze, mert bár nagyon jól esik a közeledése, még nem vagy abban a hangulatban, hogy felhőtlenül élvezni tudd az intimitást.

Kép: pexels.com

Ne ragadjatok le a problémánál

A legegyszerűbb dolog újra és újra a problémán rágódni, ahelyett, hogy egy nagy levegőt véve figyelmeteket inkább a megoldásra irányítanátok. Főleg akkor nehéz így cselekedni, ha bizonyos időközönként újra előkerül az ominózus vitás pont. Egy nagyon egyszerű példa: párod az olyan helyekre sem visz magával készpénzt, ahol már előre lehet tudni, hogy nincs lehetőség bankkártya-használatra. Egyszerű lenne a sokadik alkalomnál leharapni a fejét, ezzel elrontva a programot és a hangulatot.

 

Kép: pexels.com

Ám az ebbe fektetett energiát, inkább a megoldásra célszerű fordítani: keressetek egy automatát, vagy ha tudod, hogy erre hajlamos a párod, készülj előre, és legyen nálad készpénz. Minimális ráfordítással elkerülhető, hogy összezördüljetek. Később aztán lehet erről beszélni, megkérdezheted, mi az oka, és biztos, hogy egy higgadt hangulatú beszélgetés után a párod is könnyebben oda fog figyelni erre a dologra a jövőben.

Kép: pexels

Minden 6. embernek volt ikertestvére, csak nem tud róla, mert még az anyaméhben veszítette el. Az ikervesztettek furcsának, csodabogárnak élhetik meg magukat. Komoly életvezetési problémákat okozhat ez a trauma, többek között kihathat a párkapcsolatra is.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.