Életforma.hu

ÉLET-MÓD

3 fém az egészségedért

A vitaminokról sokat beszélünk, mindenki tud legalább 2-3 C és B12 vitamin forrást. A nyomelemek szerepe kevésbé ismert, holott legalább annyira fontosak az élethez, mint a vitaminok. Íme három olyan elem, amelyeket inkább az iparból ismerünk, pedig testünkben is jelen vannak.

Króm

Nem a csillogás miatt fontos szervezetünknek a króm, ugyanis ez a nyomelem optimalizálja az inzulin termelést. A cukrok és szénhidrátok lebontásában, az anyagcserében tehát nélkülözhetetlen. Vagyis króm nélkül szervezetünk nem tudja a megfelelő vércukorszintet elérni.

Naponta 40 mikrogrammra van szükségünk.

Források: paradicsom, marhamáj, tojás, banán

Réz

Ki gondolná, hogy erre a fémre is nagy szüksége vna szervezetünknek, még hozzá nap mint nap. Ez a nyomelem közreműködik a vas felszívódásában, ugyanakkor lényeges szerepe van a kollagén képződésben. Vagyis a bőr és a kötőszövetek állapota, újratermelődése nem volna megoldott nélküle.

Naponta 1 milligramm az ajánlott

Források: halak, diófélék, brokkoli, zöldbab

Vas

A legismertebb talán a  felsorolásból. Vashiány okozta vérszegénység szinte minden családban előfordult már. Ez a nyomelem biztosítja az oxigén szállítását a vérben, de fontos szerepe van az izmok felépítésében is. Vas nélkül sejtjeink oxigén ellátása veszélybe kerülne.

Napi ajánott bevitel 14 milligramm.

Források: máj, kelkáposzta, zöldborsó, teljes kiőrlésű lisztből készült pékáru

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.