Életforma.hu

ÉLET-MÓD

3 ok, amiért mégis jó lehet a korlátozott, karanténos ünnep

Ez az ünnep merőben más lesz, mint amit eddig megszokhattunk. Azonban mint sok minden másnak, ennek is meglehet a maga előnye. Mi rögtön hármat is mondunk.

Április 11-ig tart, azaz máig tart Magyarországon a kijárási korlátozás, de az operatív törzs nyilatkozatai alapján a járvány jelenlegi szakaszában nem lenne jó ötlet a korlátozások enyhítése. Ugyan a végső döntés az aktuális járványügyi helyzet függvényében születik meg, jó eséllyel nem lesz korlátozás-mentes az ünnep sem. Ennek ellenére van három okunk arra, miért lehet mégis jó a Húsvét.

1. A szokottnál meghittebb lehet

Ahogy karácsonykor, úgy a tavaszi keresztény ünnepen is sokaknál hagyomány a rokonlátogatás, már csak abból kifolyólag is, hogy a család férfi tagjai legalább családi körben tarthatják locsolkodás hagyományát. Idén ez jó eséllyel elmarad majd: az országos tisztifőorvos ajánlása szerint ugyanis még családi összejöveteleket sem szabad tartani, csak az amúgy is egy háztartásban élő családtagok "csoportosulására" van mód a hatósági ajánlás szerint.

Fotó: Pixabay

 

Az elmaradó rokonlátogatások és a vendégek érkezésének hiányában csak ti maradtok szűk körben erre az ünnepre, ami sokkal meghittebb hangulatot eredményezhet. Igen, még így a sok heti összezártság és önkéntes karantén után is. Most ugyanis nem lesz semmi más dolgotok, mint kikapcsolódni, élvezni a húsvéti finomságokat és egymásra figyelni.

2. Kevesebb stressz

Az önkéntes karantén, a megváltozott életmód mostanra már biztosan mentálisan is megviselt és lefárasztott, amihez pont nem hiányzik az ünnepi készülődéssel járó stressz. Az elmaradó vendégek miatt azonban kicsit lazíthatsz is a szokásaidon: bőven elég lesz kevesebb süti is és az asztalról sem fog hiányozni a negyedik féle étel. Nem kell megfelelni a rokonok igényeinek és elvárásainak, és az előszeretettel kekeckedő családtagok hozzászólásait sem kell kezelni. Végeredményben sokkal nyugodtabb és stresszmentesebb lehet ez az ünnep.

Fotó: Pixabay

 

Fontos azonban, hogy még ilyen körülmények között is megéljétek az ünnepet, ezért a lakás díszítésére jó, ha jut időd. Kicsit titeket is kiszakíthat a monoton mindennapokból, ha a lakás egy kicsit más arcát mutatja.

3. Több idő jut magadra és egymásra

Mivel a készülődés talán valamivel kevesebb feladattal fog járni, és vendégekre sem kell készülni, sőt sem otthoni oktatás, sem munka nem lesz, jut idő a közös kikapcsolódásra. Az önkéntes karantén és a korlátozások egyik előnyeként vetik fel az optimisták, hogy ebben az időszakban lesz idő átértékelni a dolgokat, és felfedezni, mi az igazán értékes. Az új körülmények megszokása és az új rutinok kialakítása miatt eddig lehet erre kevesebb lehetőség nyílt, a Húsvét azonban ennek is teret adhat. Nyugodtan, terhek nélkül lesz időtök beszélgetni, filmet nézni, társasjátékozni, de ez egyben azt is eredményezheti, hogy lesz módod pár órára elvonulni a kedvenc könyveddel, vagy háborítatlanul venni egy kellemes meleg fürdőt és lazítani.

+1 tanács a végére

Akármilyen szép idő is lesz, maradjatok otthon! Ha pedig kirándulásra adjátok a fejeteket, célszerű, ha kerülitek a legnépszerűbb helyeket, melyek minden harmadik sétát és kiruccanást tervező eszébe juthat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.