Életforma.hu

ÉLET-MÓD

30 nyári zenei élmény a Klassz a pARTton!

A Balaton, a Velencei-tó és a Duna-part ad helyszínt a Klassz a pARTton! elnevezésű nyáresti komolyzenei koncertsorozatnak június 23. és augusztus 28. között a Cimbora Alapítvány szervezésében. A rendezvényen mintegy harminc hangverseny várja a közönséget.

A tavalyi 15 helyett idén már 30 hangverseny várja a közönséget, s minden korosztály megtalálhatja a neki szóló kulturális élményt.

A Várkert Bazár az egyik helyszín Kép: facebook

Az ingyenes fesztiválon többek között Mozart- és Beethoven-darabok szólalnak meg több alkalommal - mondta el É. Szabó Márta, a Klassz a pARTon sorozat producere, a Cimbora Alapítvány elnöke a rendezvény sajtótájékoztatóján Budapesten.

A program akár kamarafesztiválnak is nevezhető, hiszen fellép mások mellett a Kelemen Kvartett, az Accord Quartet, a Corridor Quartet, az Eckhardt Kvartett, az Ewald Rézfúvós Együttes és a Grazioso Quartett. Egyes művek, így például Mozart C-dúr zongoraversenye is több helyszínen elhangzik majd.

Az Óbudai Danubia Zenekar a Velencei-tónál június 25-én interaktív koncerttel várja a gyerekeket Mozart, a csokigolyók sztárja címmel, este Érdi Tamás zongoraművésszel Mozart Cosi fan tutte nyitányát, a C-dúr zongoraversenyt és a Kis éji zenét adják elő.

A Várkert Bazárban augusztus 28-án az Óbudai Danubia Zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar és Érdi Tamás Beethoven estjén a Fidelio-nyitány, a c-moll zongoraverseny és a VII. szimfónia hangzik el, vezényel Uri Mayer.

Érdi Tamás zongoraművész a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy nagyon sok muzsikus barátja van szerte a világban, s nehéz volt a választás, kiket hívjanak meg a fesztiválra. Érdi Tamás művészbarátai között idén nyáron is lesznek fiatalok: a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar Demel Eszter, a Solti György Zeneiskola Vonószenekara Bolla Milán vezényletével adnak koncertet.

Kertesi Ingrid és Gulyás Dénes operaénekesek tanítványaikkal, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóival Mozart-áriákat énekelnek. A MOL Tehetségtámogató Program nyertesei is színpadra lépnek: Vida Mónika Ruth zongoraművész Szabó Ildikó csellóművésszel lép fel, Radnóti Róza Ránki Fülöppel ad négykezes zongorakoncertet.

Elszeretett dalok – Zorán meglepett bennünket!
Új lemezt jelentetett meg Zorán Elszeretett dalok címmel. A népszerű énekes, előadó az elmúlt negyedszázadban számos dalt rögzített külföldi előadóktól magyar szöveggel és angol nyelven is, ezekből gyűjtött össze tízet erre a korongra.

A fesztiválon fellép még mások mellett Csordás Klára operaénekes, Fenyő László csellóművész, Görög Enikő és Görög Noémi zongoraművészek.

A hangversenyeknek Velence, Kápolnásnyék, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Tihany, Keszthely, Balatonfüred, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Paloznak, Csopak, Szigliget, Esztergom, Alsóörs, Tapolca és a Várkert Bazár ad otthont. A rendezvénysorozatot a miniszterelnökség idén is támogatja.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.